Nagy területen másodfokú az árvíz- és belvízvédelmi készültség
2024. február 19. 16:15
Több folyó kilépett a medréből az észak-magyarországi szakaszán.
Árvízvédelmi készültség van érvényben a Tiszán, a Bodrogon, a Taktán és a Sajó torkolati szakaszán az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság működési területén – közölte hétfőn a Facebook-oldalán a szervezet.
A tájékoztatás szerint az igazgatóság munkatársai mintegy 334 kilométeren látnak el nappali figyelő- és őrszolgálatot első- és másodfokú árvízvédelmi készültség keretében. A szervezet működési területén a vízmozgás legnagyobb részt apadó vagy stagnáló, gyenge áradás már csak a Tisza Tiszapalkonya alatti szakaszán jellemző.

Tiszakeszi szivattyútelep külvízi oldal
Tokaj térségében a folyó vasárnap reggel óta apad, a Tiszalöki Vízlépcsőnél tegnap délután tetőzött az árhullám. Tiszakeszi térségében még tart a gyenge áradás, de napközben megkezdődik a vízállások stagnálása, Tiszabercelnél pedig hétfőn készültségi szint alá süllyednek a vízállások – írták.
A Bodrog teljes hosszában lassú ütemben apad, az apadás gyorsulása a Tisza Tokajnál tapasztalható ütemesebb apadása után várható, melyre keddtől lehet számítani. A hét végére, jövő hét elejére a folyó teljes hazai szakaszán első fok alatti vízszintek valószínűek – közölték.

Bodrog, Bodrogolaszi
A Sajó jelentős részén apadás tapasztalható, egyedül Kesznyéten térségében és a folyó torkolathoz közeli szakaszán stagnálnak a vízszintek, míg a Taktán a hétfő reggeli vízállás tetőzés közeli állapotnak tekinthető. A kesznyéteni árvízkapu Takta felőli oldalán lassú emelkedés tapasztalható, a kapu nyitására csütörtökön vagy pénteken lehet számítani.

Sajó, Sajóörös-Kesznyéten közötti út környéke
A vízügyi igazgatóság működési területén a 3307-es számú, ároktői komphoz vezető út két szakaszát a Tisza magas vízállása miatt a közútkezelő lezárta, Ároktő és Tiszacsege között a komp nem üzemel – olvasható a bejegyzésben.

Tisza, Tiszaújváros-Tiszaszederkény, hullámverés elleni védmű tetőző vízállásnál
Emellett a 36107-es út Kesznyéten és Sajóörs közötti szakaszán a Sajó áradása miatt teljes útlezárás van érvényben, a folyó magas vízállása miatt pedig Muhi és Köröm között nem közlekedik a komp.

Belvízvédelmi készültségi állapot – Fotó: Vízügy
A belvízvédelmi térkép ide kattintva érhető el.
A tájékoztatás szerint az igazgatóság mind a hét belvízvédelmi szakaszán, összesen harminckét szivattyútelepen van elrendelve belvízvédelmi készültség, az elmúlt nap alatt a befogadó folyókba mintegy 690 ezer köbméternyi belvíz átemelése történt meg.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
A Tisza vize jelenthet gyógyírt
2024. április 17. 14:55
A fejlesztés részeként a Nyírségben tizenkét víztározót alakítanának ki a szakemberek. Agrárfórumra hívta a térség gazdálkodóit Mandabokorba a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vármegyei szervezete a napokban.
Agrárdigitalizáció Magyarországon? Te hány pontra értékelnéd?
2024. február 07. 15:07
Te hány pontra értékelnéd, hogy áll ma Magyarországon az agrárdigitalizáció? Ez volt az alapkérdés a PREGA keddi, 0. napján.
Az ominózus kérdést (amely egészen pontosan úgy szólt, hogy a technológiai feltételekhez képest hogy élnek a magyar gazdák az adatok kínálta lehetőségekkel úgy a cégirányítás, mint a döntéshozatal szintjén) Varga Péter Miklós, a Cibus Hungaricus Alapítvány szakértője, a beszélgetés moderátora tette fel a résztvevőknek, Győrffy Balázs elnöknek (Nemzeti Agrárgazdasági Kamara), Dr. Harsányi Endre rektorhelyettesnek (Debreceni Egyetem), Harsányi Zsolt ügyvezető-tulajdonosnak (Axiál Kft.) és Szabó Levente projektigazgatónak (4iG Nyrt.), akik véleményüket egy 0-tól 10-ig terjedő skálán terjedő pontszámmal fejezhették ki. Mi tagadás, meglepő és elgondolkodtató értékelések születtek.

