Nagy változásokat hoz a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság
2024. november 15. 18:50
Számos feladat az új hatósághoz kerül a Nébih-től.
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hatásköre nagyobb, ezzel párhuzamosan pedig Nagy István agrárminiszteré kisebb lesz, ugyanis létrejön a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH), amely 2025. január 1-től átveszi a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élelmiszer-kereskedelemmel kapcsolatos feladatait.
A Magyar Közlöny legfrissebb (2024. évi 114.) számában megjelent a 325/2024. (XI. 14.) Korm. rendelet alapján létrejön a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH). Ennek értelmében az NKFH a kereskedelemért felelős miniszter – aktuálisan Nagy Márton – irányítása alá tartozó, központi hivatalként működő központi költségvetési szerv lesz.
Az új hivatal többek között elvégzi, illetve végezteti az élelmiszer-kereskedelmi, fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti feladatkörének ellátásához szükséges laboratóriumi vizsgálatokat, ennek érdekében működteti az Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriumot, valamint a Mechanikai és Villamos Laboratóriumot.
Éves jelentést tesz közzé a honlapján a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek vonatkozásában a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény hatálya alá tartozó tevékenységekről, amelyben beszámol többek között az előző évben beérkezett panaszok, valamint elindított, illetve lezárt vizsgálatok számáról.

fotó:portfolio.hu
A rendeletben külön kiemelésre került, hogy az NKFH az élelmiszer-kereskedelem ellenőrzésével kapcsolatban köteles a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal (Nébih) szorosan együttműködni, és minden elvárható segítséget és információt megadni részére.
Tehát a Nébih-től az NKFH-hoz átkerülő feladat- és hatáskörök tekintetében a Nébih jogutódja 2025. január 1-jével az NKFH, valamint ennek a hatóságnak a számlájára kell majd befizetni a fogyasztóvédelmi bírságokat.
Ugyanakkor a 328/2024. (XI. 14.) Korm. rendelet értelmében az élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében, valamint a növény- és talajvédelmi feladatkörében eljáró vármegyei kormányhivatal hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági ügyekben a Nébih marad az illetékes.
Forrás: Magyar Közlöny/agroinform.hu
Indexkép: Shutterstock
Kapcsolódó cikkek
„Megújuló vidék – megújuló agrárium 2023-2027 között”
2022. november 18. 10:19
A fővárosban rendezett „Megújuló vidék – megújuló agrárium 2023-2027 között” című kétnapos szakmai konferencia a Közös Agrárpolitika 2023-tól megvalósuló támogatási rendszeréről tájékoztatja az érintett ágazati szereplőket.
Itt van, amit tudnod kell a dohányágazati támogatásról
2023. május 12. 13:23
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a válságtámogatásról. Május 15-től lehet beadni a kérelmeket.
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a dohányágazati válságtámogatásról.
Az a dohánytermelő, aki a dohány szerkezetátalakítási nemzeti programról és az azzal összefüggésben igényelhető csekély összegű támogatások feltételeinek megállapításáról szóló 53/2015. (IX. 14.) FM rendelet alapján megállapított Burley, illetve Virginia dohány szerkezetátalakítási támogatási jogosultsággal rendelkezik, válságtámogatást igényelhet.

