Nagyon jó hírt kaptak a devizahitelesek

2024. szeptember 12. 15:46
Az Európai Unió Bírósága 2023 04 27.-én hozott devizahitelekkel kapcsolatos ítélete a fogyasztóknak kedvezhet, írja a 24.hu.
 
Nagyon jó hírt kaptak a devizahitelesek
Devizahitelesek tüntetnek a Parlament előtt 2014 július 4-én. A résztvevők a devizahitelek eltörlését, a hitelesek kártalanítását és a felelősök megbüntetését követelték. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
 
Az ügy, amiben tavaly született ítélet, egészen 2021-ig nyúlik vissza, amikor a Győri Ítélőtábla az Európai Unió Bíróságához fordult a Lombard Lízing Zrt. (ma AxFina Hungary Zrt.) egyik autóhitel szerződése miatt. A magyar bíróság azt szerette volna kideríteni, hogy ellentétes-e az uniós joggal a magyar bíróság eljárás, amely során a tisztességtelen feltételek miatt érvénytelennek megállapított szerződést úgy minősíti érvényessé, hogy a deviza helyett a fogyasztó által ténylegesen megkapott forint összeget helyettesíti be a szerződésbe.
 
Emellett a fizetendő kamatot eltérően határozták meg, magasabban, mint ahogyan devizahitel kamata indokolta volna.
 
Marczingós László az adós ügyvédje a lapnak elmondta, hogy az Európai Unió Bírósága által hozott ítélet kulcsfontosságú valamennyi devizahiteles számára.
 
Az Európai Bíróság az uniós joggal ellentétesnek minősítette azt a bírósági gyakorlatot, amely a Kúria iránymutatása alapján érvénytelen szerződéseket általánosan az adósok számára hátrányos többlettartalommal nyilvánított érvényessé – mondta Marczingós László, aki szerint gyakori eset, hogy a magyar bíróságok olyan ítéletet hoznak, hogy a nagy terhet jelentő árfolyamkülönbség viselését leveszik az adós válláról, ám a devizahitelek alacsony, körülbelül 5 százalékos kamatához képest 30 százalékos forintkamatot határoznak meg.
 
Ez azért gond, mert ezzel a lépéssel semennyire nem javult eddig az adósok helyzete.
 
Az Európai Bíróság állásfoglalása szerint a fogyasztó jogosult lehet azoknak az összegeknek a visszatérítésére, amelyeket a hitelező a tisztességtelennek ítélt feltétel alapján szedett be.
 
Ugyanakkor, ha az árfolyamkockázat áthárítása miatt érvénytelen a szerződés, az a gyakorlat ellentétes az uniós joggal, hogy a bíróság érvényessé nyilvánítsa ezeket a szerződéseket úgy, hogy módosítja a kamatot (általában az adós hátrányára), vagy maximalizálja az árfolyamkockázatot - mondta az ügyvéd.
 
Marczingós szerint az Orbán-kormány 2014-es és 2015-ös devizahitelesek helyzetét rendezni akaró törvényei, amelyek a szerződéseket egységesítették, teljesen ellentétesek az uniós joggal.
 
A bíróság állásfoglalása szerint ilyet csak akkor lehet csinálni, ha erre a fogyasztó igényt tart.
A devizahiteles ügyek nincsenek lezárva. Itt az igazság! Teljes, vágatlan  anyag! – Nemzeti Civil Kontroll
forrás: civilkontroll.com
 
Marczingós László szerint a devizahiteles törvényekbe az MNB árfolyamok behelyettesítése az uniós joggal ellentétes, vagyis az, hogy a svájci frank hiteleket 256,5 forintos, az euró hiteleket 308,97 forintos árfolyamon forintosították.
 
forrás:rtl.hu

Kapcsolódó cikkek

Eddig kidobtuk, pedig igazi kincs

2024. április 18. 14:04
Biológiailag lebomló csomagolás az élelmiszeriparban? Nem lehetetlen!
 
A rizsszemeket védő külső héj a teljes terméstömegnek mintegy 20-25 százalékát teszi ki, amelynek hasznosítására már több eljárást dolgoztak ki. Ezek közül különös érdeklődésre tarthat igényt a dél-koreai Kyungpook Nemzeti Egyetem munkatársai által kifejlesztett, teljesen új technológia.

Lázár János ötpontos közlekedési akciótervet hirdetett

2024. augusztus 16. 15:07
 
Lázár János építési és közlekedési miniszter pénteken új, ötpontos közlekedési akciótervet jelentett be, amely jelentős változásokat ígér a magyar közlekedési rendszerben. A miniszter hangsúlyozta, hogy a terv középpontjában az utasok és a közlekedési dolgozók állnak - írja a Telex.