Nagyszabású közlekedési sztrájk Németországban hétfőn
2023. április 24. 11:23
A közlekedés csaknem valamennyi formáját ellehetetlenítő munkabeszüntetés várható hétfőn Németországban több szakszervezet közös sztrájkfelhívása szerint.
A szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a ver.di szakszervezeti szövetség és a vasutas és közlekedési dolgozók szakszervezetének (EVG) közös akciójáról tájékoztató csütörtöki közleményében kiemelték, hogy a március 27-re meghirdetett 24 órás figyelmeztető sztrájk a távolsági, a térségi és a helyi közlekedést, valamint a repülőtereket, az autópálya-üzemeltető társaságokat és a vízügyi és hajózási igazgatási szerveket is érinti, méghozzá országszerte.
Mint írták, "súlyos késésekkel, sőt a közlekedési szolgáltatások teljes leállásával kell számolni egész Németországban". A csaknem kétmilliós tagságú ver.di-nél 120 ezer dolgozót szólítottak fel a csatlakozásra. A nagyjából 230 ezer dolgozót összefogó EVG valamennyi tagját sztrájkra hívja.
Az EVG közölte, hogy az ötvennél is több közlekedési vállalattal - köztük a Deutsche Bahn országos vasúttársasággal és számos térségi vasú vasúttársasággal - folytatott tárgyalásaik első fordulója nem hozott eredményt, és a munkaadó megfontolásra méltó ajánlat helyett a dolgozók helyzetét tovább rontó követelésekkel állt elő. Például azzal, hogy a termelékenység növelése érdekében önként mondjanak le az egyik legnagyobb szociális vívmány, a fizetett szabadság egy részéről.
Azonban a közlekedési dolgozók, "akik a világjárvány idején szolidaritásból lemondtak a megfelelő béremelésekről, nem értenek egyet az ilyen magatartással" és jelentős béremelést tartalmazó ajánlatot várnak el a munkaadói oldaltól - tették hozzá, kiemelve, hogy központi követelésük a havi munkabér általános, 650 eurós emelése.
A ver.di a közszférában dolgozó nagyjából 2,3 millió munkavállalóra vonatkozó kollektív szerződésről zajló tárgyalások eredménytelensége miatt februárban elindított sztrájksorozatát folytatja az EVG-vel szervezett újabb tiltakozó akcióval.
A közvetlenül vagy közvetve érintett munkavállalói csoportok közé tartoznak például a repülőtéri tűzoltók, a légiközlekedés rendészeti területén dolgozók és a helyi - tartományi - tulajdonban lévő reptérüzemeltető vállalatok számos más alkalmazottja is.
A ver.di 10,5 százalékos, és legalább 500 eurós béremelést követel. A munkaadói oldal egyelőre 5 százalékos béremelést és 2500 euró egyszeri kifizetést ajánl.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Ezzel is spórolhatnak a gazdák!
2023. május 09. 10:27
Sok gazda nem is hinné, hogy akár jelentős költségmegtakarítás is elérhető megfelelő gumiabroncsok, illetve felnik használatával.
A tavalyi aszályos év után hangsúlyosabb szemponttá vált a költséghatékonyság, a gazdák ahol tudnak, megpróbálnak még jobban spórolni. Ennek egyik lehetséges eszköze a megfelelő gumiabroncsok és felni választása, amihez Zeke István, a New Holland mezőgazdasági gépek magyar forgalmazója, az AGROTEC Magyarország Kft. alkatrész termékmenedzsere szolgál néhány jó tanáccsal a cég honlapján.
Ha sokat eszel belőle, csökkentheted az infarktus kockázatát! Ráadásul a kertedben is megterem!
2023. február 16. 14:04
A dió annyira hasznos, hogy érdemes diófát ültetni a kertbe! Megmutatjuk, mire ügyelj az ültetésnél és a diófa gondozásánál!
Manapság sajnos nehéz stresszmentes, egészséges életet élni. Azonban törekedni kell rá, hogy a körülményekhez képest is a lehető legtöbbet tegyük meg az egészségünkért. Az egészséges életmód pedig a táplálkozással kezdődik. Nem mindegy, hogy milyen élelmiszereket fogyasztunk, különösen napi rendszerességgel.

