NAK tisztújítás

2022. július 14. 14:42
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara július 7-én tartotta a HUNGEXPO Kongresszusi Központban tisztújításának utolsó országos alakuló küldöttgyűlését. A küldöttek ismét Győrffy Balázst választották meg a kamara elnökének, Luzsi Józsefet pedig újra vidékfejlesztési alelnöknek.
NAK tisztújítás

Az eseményt megnyitó Győrffy Balázs elnök a május 20-ai rekord részvétellel záródó sikeres kamarai választások eredményeinek ismertetésével kezdte beszédét. Mintegy 79 ezren adták le voksukat, közel 70 százalékkal többen, mint a legutóbbi, 2017. évi kamarai választásokon.
Az elnök felidézte az élelmiszer-ellátás pandémia ideje alatt is érzékelhető biztonságát, ami a gazdák kemény munkájának volt köszönhető. A háború és az éghajlatváltozás szintén az önellátás fontosságára hívja fel a figyelmet, ez pedig erős agrárium nélkül nem valósulhat meg, tette hozzá.

A választás során az országos küldöttek egyhangúlag megerősítették pozíciójában Győrffy Balázs elnököt, ahogy az eddigi alelnököket is.

Luzsi József

Továbbra is Süle Katalin végzi az általános agrárgazdasági ügyekkel járó teendőket, míg Zászlós Tibor a mezőgazdaságért, Éder Tamás az élelmiszeriparért, Luzsi József pedig a vidékfejlesztésért lesz felelős alelnöki tisztségében. A kamara egy új, környezeti fenntarthatóságért felelős alelnökkel erősödött, a posztot Szólláth Tibor tölti be.

forrás: MagyarMezőgazdaság / www.fataj.hu

Kapcsolódó cikkek

Dübörög az állami földlicit – Soroló

2015. december 07. 13:28
Dübörög az állami földlicit. Találomra választottunk egyet az árveréssorozatból. Kecskeméten jártunk, ahol kiskunfélegyházi szántókat adtak el. Találtunk furcsaságokat. Az egyik licitáló páros például a négy-öt hónapos kisbabáját is magával vitte az árverési terembe.

Hét hónap agrár-külkereskedelme a mérlegen

2019. november 26. 08:36
Agrárexportunk 10 százalékos idei bővülése jórészt a gabona és a gabonatermékek, valamint az olajos magvak kivitelének az átlagot lényegesen meghaladó bővüléséből származott, jóllehet a magasan feldolgozott termékek kivitelének átlaghoz közeli vagy azt meghaladó bővülése is segítette a kivitel erősödését.