Ne nyúljunk az őzgidákhoz!
2024. április 17. 15:02
A kirándulók többsége a legrosszabbra gondol, ha elárvultnak tűnő őzgidát talál. Nem kell megmenteni őket, legfeljebb gyönyörködni a látványukban.
A Kerecsendhez közeli Berek erdőben ezernyi csodára bukkanhat a kiránduló. Ercsényi Károly, helyi lakos rendszeresen járja az erdőt és megörökít minden szép pillanatot, amit séta közben lát. Közösségi oldalán ma egy régebbi felvételt osztott meg. Mivel évtizedek óta lelkes természetbarát, a Berekerdő minden növény- és állatfaját jól ismeri, tudja, hogy az őzgidák ilyenkor nem szorulnak segítségre. Anyjuk egész biztosan a közelben van, s gondoskodik róluk. A pillanat szépségét azonban meg lehet örökíteni, hiszen a látvány szívet melengető.
Az őzgidák minden évben április és július között születnek meg, nagy többségük pedig májusban, júniusban. Az erdőjárók illetve a kirándulók többsége a legrosszabbra gondol, ha elárvultnak tűnő őzgidát talál, látszólag magányosan, a semmi közepén.

Fontos tudni, hogy nem minden magányos, anyja nélkül megtalált gida vár emberi segítségre. Sőt, kifejezetten árthatunk is az állatnak, ha megmentjük – hívja fel a figyelmet az Országos Magyar Vadászkamara a közleményében. Azt írják, hogy a fűben lapuló, nemrég született vadak csak látszólag védtelenek és elárvultak. A suta ugyanis többnyire akkor hagyja egyedül – azaz fekteti el – az utódját, ha veszélyt érez vagy pedig táplálékért megy. A gida ilyenkor ösztönösen meglapul, és próbál mozdulatlanul, rejtőzködő foltjaival beleolvadni a környezetébe. Mivel nem menekül, sokan azt gondolhatják, hogy az állat beteg.
Mások csak a házi kedvenceknél megszokott módon bánnak vele, megsimogatják a valóban aranyos vadat. Ez sem ajánlott azonban.
Ilyenkor ugyanis a gidán és környezetén rajta marad az ember szaga, ezért az anyja már nem fogja elfogadni, szoptatni. Mindez akár a kis őz életébe is kerülhet, mert vagy éhhalál vár rá, vagy védelem nélkül könnyen a ragadozók prédájává válhat.
Az út mentén talált gidákat sem szabad befogni, hazavinni, és otthoni nevelésükbe kezdeni, figyelmeztetnek a szakemberek. Jogilag ugyanis addig, amíg a vad él, az állam tulajdonának számít. Így ha valaki hazavisz egy gidát vagy borjút, a Büntető Törvénykönyv értelmében lopást követ el. Másrészt komolyan veszélyezteti a vad életét is a megfelelő ismeretek híján.
Ha tehát úgy ítéljük meg, hogy az őzikének valóban segítségre van szüksége, akkor inkább értesítsük a területileg illetékes állatvédő szervezetet! – ezt tanácsolja a vadászkamara közleménye.
forrás: agrotrend.hu / heol.hu
Kapcsolódó cikkek
Kedvező éves csapadékmérleggel, de kihívásokkal teli gazdálkodási környezetben kezdi az erdészeti ágazat az őszi munkákat
2023. október 11. 16:43
A kamara vármegyei erdő- és vadgazdálkodási osztályainak elnökei október elején egy tanácskozás keretében áttekintették a hazai erdészeti ágazat helyzetét, számba véve a kihívásokat és problémákat, illetve azok lehetséges megoldásait. Az ennek kapcsán készített rövid összefoglaló az alábbiakban olvasható.
155 éves a debreceni agrár-felsőoktatás
2023. április 04. 15:05
Decemberig lesznek konferenciák, bemutatók.
2023-ban a Debreceni Egyetem az agrár-felsőoktatás 155 éves évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból számos tudományos és ismeretterjesztő rendezvénnyel, konferenciával népszerűsítik az oktatási-kutatási tevékenységüket, valamint bemutatják a debreceni agrár-felsőoktatás tudományos eredményeit.

