Nehezített pályán az adatvédelem a home office-ban

2020. november 27. 08:11
A digitális adatvédelemre koncentrálnak a cégek
Nehezített pályán az adatvédelem a home office-ban

A cégek még alig ocsúdtak fel a GDPR okozta „traumából”, máris azzal kellett szembenézniük, hogy a járvány miatt elterjedt távmunka miatt bizalmas céges iratok kerültek a munkavállalók háztartásába – írja az ado.hu.

 A koronavírusjárvány a munkavégzés eddig megszokott kereteit is alaposan átírta.

A védekezés és a biztonság indította el a távmunka és a home office tömeges elterjedését, de már a járvány első hulláma után érzékelhető volt, hogy a kényszerszülte megoldás a jövőben bevetté és megszokottá válhat, mert a munkadó és munkavállaló számára is vannak előnyei, és ami a fő, működőképesnek tűnik – derül ki a Fellowes Hungary közleményéből.

Nem változtak az iratmegsemmisítési szokások

A munkavégzésben látható tendenciát a jogalkotás is igyekszik követni, pár napja jött ki a veszélyhelyzet idejére vonatkozó távmunkaszabályozás, ami egyelőre csak a járvány miatt kialakult átmeneti helyzetre érvényes. Jó alapja lehet azonban a készülő home office törvénynek, ami nyilvánvalóan már a járvány utáni, remélhetően hamarosan beálló „békeidőre” is vonatkozna. A végleges törvénynek egészen biztosan szabályoznia kell a munkahelyi balesetek kérdését és az adatvédelmet is, amit az ideiglenes helyzetre vonatkozó távmunkaszabályozás egyelőre nem érint.

A Fellowes Hungary 2013 óta foglalkozik a papíralapú adatvédelemmel, számos kutatást végeztek a témában az elmúlt hét évben. Tavalyi felmérésükben azt vizsgálták, hogy az akkor másfél éves GDPR után érzékelhető-e javulás a hazai adatvédelemben. A tavaly nyár végén végzett vizsgálat eredményei azt mutatták, hogy hiába a szankciókat is kilátásba helyező, uniós adatvédelmi rendelet, nem történt lényeges változás az adatkezelési szokásokban, legalábbis, ami az adatok biztonságos megsemmisítését illeti.

A digitális adatvédelemre koncentrálnak a cégek

„Most azzal, hogy a munkavállaló gyakorlatilag kontrollálatlanul hazaviszi a munkájához szükséges céges papírokat, illetve a home office-ban maga is előállít ilyeneket, állandósítja ezt a helyzetet, sőt, súlyosabbá teszi, mert már korántsem csak a kis családi vállalkozásokról beszélünk, hiszen a nagyobb kkv-k és nagyvállalatok is hazaküldték az embereiket, hogy otthonról dolgozzanak – mondta Kreutz László, a Fellowes Hungary ügyvezetője. – Még aggályosabb, hogy úgy kellett ezt meglépniük, hogy a GDPR „traumáján” éppen csak átesett cégeknek egyelőre nincs semmiféle jogszabályi támpontjuk a home office-ra vonatkozó adatvédelemre.”

A szakember szerint a papíralapú adatvédelem a digitálisnál is rosszabb helyzetbe került, hiszen az otthoni munkavégzés feltételeinek gyors megteremtése elsősorban az online területre koncentrált. Tavasszal – érthető módon – rohamtempóban tették lehetővé a cégek a home office technikai feltételeit: laptop biztosítása, szerverelérés, digitális fejlesztések az online kapcsolattartás miatt és több helyen a védelemre, pl. a tűzfal megerősítésére is figyelmet fordítottak.

Az azonban kiesett a látókörükből, hogy egy tízezerforintos nagyságrendű, egyszerű asztali iratmegsemmisítővel már rendkívül hatékonyan lehetne csökkenteni a céges adatbiztonságot érintő súlyos kockázatokat az otthoni környezetbe került bizalmas iratok esetében. A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy ha a munkavállaló nem egyedül él, különböző cégek iratai keveredhetnek a háztartásokban, hiszen látható volt az is, hogy a gyors váltás sokaknak még abban is nehézséget okozott, hogy az addig csak a privát szférájuknak otthont adó lakásukban egy megfelelő és állandó dolgozó sarkot alakítsanak ki a napi munkához.

forrás: ado.hu / szakszervezetek.hu

Kapcsolódó cikkek

Elfáradtunk - 1 év home office-ban

2021. február 23. 09:17
A fáradtság volt a leggyakrabban említett szó, amikor a Covid-évet és a jelenlegi állapotot jellemezték magyar és külföldi cégvezetők, HR szakemberek a Három Királyfi Három Királylány mozgalom online konferenciáján. A kontroll helyett a bizalom került előtérbe és a hibrid munkavégzésé lesz a jövő. Bagdy Emőke szakpszichológus a lelki egészség megőrzésére adott tippeket.

Hazautazás költségtérítése: mikor kell fizetni, mikor nem?

2019. augusztus 22. 08:05
Munkavállaló az önéletrajzában budapesti címet tüntetett fel, s az állásinterjú során is elmondta, hogy Budapesten él. A személyes dokumentumai bemutatásakor derült ki, hogy vidéki az állandó lakcíme, a tartózkodási helye budapesti. Nem a mi állásajánlatunk miatt költözött Budapestre, igazolhatóan az előző munkahelyei is Budapesten voltak. Kötelező a munkáltatónak a hazautazás költségét megtéríteni? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd válaszolt.