Nem a munkába járás költségeinek növekedésére!

2024. február 27. 16:20
2024. február 21-én a LIGA Szakszervezetek levélben fordult Lázár János építési és közlekedési miniszterhez, amelyben az új közösségi közlekedési tarifarendszer bevezetésével felmerült problémára hívta fel a figyelmet, és kezdeményezte a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendelet módosítását.
Nem a munkába járás költségeinek növekedésére!

Vannak olyan települések, jellemzően városok, ahol a korábbi (például 10-20 km-es utazásra feljogosító) bérletkonstrukciók kivezetésre kerülnek és helyükre a vármegyebérletek lépnek. Mindazok tehát, akik a helyközi buszjáratokat helyi úticélok elérésére használják (ilyenek a napi rendszerességgel munkába járók, például az ipari létesítmények, központok közigazgatási határon belüli elérése érdekében, azokon a helyeken, ahol a helyi közösségi közlekedés más módon nem biztosított), kénytelenek a korábbi bérlet áránál jóval magasabb árfekvésű vármegyebérletet megvásárolni. Mivel a közlekedés közigazgatási határon belül valósul meg, így a megvásárolt vármegyebérlet árát a munkáltató nem köteles a munkába járás költségtérítéséről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet szerint megtéríteni. Az ily módon havonta jelentkező többletteher a munkavállalók számára olyan problémát jelent, amely álláspontunk szerint sürgős beavatkozást igényel.

Új vármegye- és országbérlet a közösségi közlekedésben | TV Eger - Eger  Városi Televízió

A LIGA Szakszervezetek javasolta a felmerült igényeknek megfelelő bérletkonstrukció kialakítását, illetve a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló kormányrendelet módosítását olyan módon, hogy a munkáltató köteles legyen a vármegyebérlet ára kormányrendelet szerinti arányának megtérítésére akkor is, ha a vármegyebérlet munkába járáshoz való igénybevétele közigazgatási határon belüli közlekedés alkalmával történik.
 
A jelzett probléma munkavállalók széles köre számára a munkába járás költségeinek növekedését jelenti, ezért a LIGA Szakszervezetek mielőbbi intézkedést sürgetett a helyzet rendezésére.
 
forrás: liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Új technológia, amely megmentheti a méheket

2023. június 28. 16:16
Világszerte csökken a méhek száma, ennek kiküszöbölésére egy izraeli vállalat olyan technológiai megoldást fejlesztett ki, amely helyreállíthatja a méhpopulációkat.
 
A nettomorrow.hu beszámolója szerint a méhek létfontosságúak a világ élelmiszerellátása, valamint a biológiai sokféleség és az ökológiai egyensúly megőrzése szempontjából. Becslések szerint az általunk fogyasztott gyümölcsök és zöldségek csaknem egyharmada a méhek beporzásától függ. Ám a méhpopulációk a világ nagy részén csökkenőben vannak. Az éghajlatváltozás miatt a virágok a szokásosnál korábban, vagy később nyílnak, így a méheknek kevesebb táplálékforrás áll rendelkezésükre a megfelelő időben.

Dinamikusan nőtt a magyar agrárexport az év első felében

2024. november 04. 14:11
Célt értek a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar megújítására tett intézkedések és megvalósult fejlesztések, tovább bővült, és 6,4 százalékkal haladta meg az agrárexport az év első felében a tavalyi értéket – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalán.