Német kormány: szankciók húsfogyasztók és gazdák ellen a fenntarthatóság jegyében
2024. április 24. 11:15
Jelentősen emelnék a hústermékek adóját – a gazdák tiltakoznak a terv ellen.
A német gazdák és hústermelők hamarosan megérezhetik egy újabb kormánydöntés súlyát, amely a zöldpolitika és az éghajlatváltozás nevében a húsfogyasztást bünteti – írja a The European Conservative hírportál.
Mint felhívják rá a figyelmet, a német a mezőgazdasági tanácsadó testület, a Zukunftskommission Landwirtschaft (ZKL) azt javasolja, hogy a hústermékekre kivetett hozzáadottérték-adót 7 százalékról 19 százalékra emeljék, ami jelentős pluszterhet jelentene a fogyasztóknak és így a hústermelőknek is, hívja fe rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A hústermékekre kivetett magasabb adóra azért van szükség, hogy csökkentsük az élelmiszeripar környezetre gyakorolt hatását és növeljük az állatok jólétét – közölte a kormány által összehívott csoport, amely a mezőgazdasági ágazat, a kiskereskedelmi vállalkozások, valamint a fogyasztó- és állatvédő csoportok képviselőiből áll.
Cem Özdemir zöldpárti mezőgazdasági miniszter üdvözölte a javaslatot. A Bild című napilap szerint ő már régóta támogatja a hús árának emelését az állattenyésztés jobb feltételeinek finanszírozása érdekében. Özdemir ugyanakkor a gyümölcsök és zöldségek áfáját nullára akarja csökkenteni, „egészségfejlesztő hatás” szándékával.
A Német Gazdaszövetség (DBV) lobbicsoportja ugyanakkor elutasította a steakek, kolbászok, sonkák és más hústermékek adójának emelését, mondván az állattenyésztés feltételeinek javítására szánt pénzt közvetlenül az állami költségvetésből kellene előteremteni.
„Emellett biztosítani kell, hogy a gazdák megkapják a szükséges támogatást” – mondta Joachim Rukwied, a DBV vezetője.
Nem ez az első eset, hogy a baloldali-liberális kormány felbőszítette a gazdákat. Mint ismert, az év elején tömeges tüntetéseket szerveztek, bírálva a kabinet klímapolitikáját, a bürokráciát és a gazdák megélhetését tönkretevő adóemeléseket. Ezek a népszerűtlen zöldintézkedések hozzájárultak ahhoz, hogy csökkent az emberek bizalma a kormányban, és a választóknak csak körülbelül egyharmada támogatja a jelenlegi kabinetet alkotó három párt valamelyikét – emlékeztet a The European Conservative. Egy januári felmérés szerint az emberek 86 százaléka azt mondta, hogy együtt érez a tiltakozó gazdákkal.
forrás: agrotrend.hu / Magyar Nemzet
Kapcsolódó cikkek
Biodiverzitás egy tanyán
2023. szeptember 04. 16:01
A sokféleség szépségét nyitott szemmel járva tudjuk megpillantani. Ezért meglátogattam egy tanyát Jászboldogházán, ahol Hegyesi József és felesége, Sipos Erika él a kislányukkal, Lucával.
Nemcsak egy egyszerű tanyát kell elképzelni, hanem egy olyan paradicsomot, amit a biodiverzitásra alapozva őshonos növény- és állatfajokkal népesítettek be.
Némi visszaesés után Európában újra fellendülőben van az ökopiac
2024. február 19. 15:58
Tizenöt európai ország számolt be arról, hogy termőterületének legalább 10%-án ökológiai termesztés folyik.
2024. február 13-16. között zajlott Nürnbergben a BIOFACH, a világ vezető bioélelmiszer vására és konferenciája. Itt, a biovilág seregszemléjén mutatták be a “The World of Organic Agriculture” című statisztikai évkönyvet, amely immár 25. alkalommal ad áttekintést az ökológiai mezőgazdaság globális fejlődéséről.

