Német politikusok az európai agrárium végét vizionálják
2024. július 19. 16:07
Szükség van-e az ukrán mezőgazdasági termékek importkorlátozására?
A Német Parasztszövetség (DBV) elnöke, Joachim Rukwied a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott nyilatkozatában kifejtette: Ukrajna EU-csatlakozása több komoly fenyegetést és súlyos terhet jelent a német mezőgazdaságra, és azt alapjaiban rendítheti meg, sőt az egész európai mezőgazdaság fennmaradását is veszélyezteti.
Hozzátette, hogy az ukrán mezőgazdasági nagyvállalatok sokkal olcsóbban tudnának termelni, mint az EU-ban a gazdálkodók, ezért veszélyes konkurenciát jelentenének a tagországok agrártermékeinek piacain, és megnehezítenék a jelentős hányadban exportra termelt uniós termékek értékesítését.
A elnök hangsúlyozta, hogy a csatlakozás tárgyalások helyett inkább – minél előbb – az ukrán mezőgazdasági termékek importkorlátozására lenne szükség.
Rukwied fent vázolt véleményével azonban nem minden német politikus ért egyet, sőt Sebastian Schäfer, zöld biztonságpolitikai szakértő egy levélben azzal vádolta őt, hogy Putyin elnök cinkosává szegődött, és harcias nyilatkozatával – már a csatlakozási tárgyalások kezdetén – indokolatlan Ukrajna elleni indulatot szít. Schäfer szerint Rukwiednek el kellene utaznia Ukrajnába, hogy reális képet kapjon az ottani helyzetről.
Forrás: agroinform.hu/topagrar.com
Kapcsolódó cikkek
Az EP az ipar és a nagy állattartó gazdaságok szennyezésének csökkentéséről szóló rendeletet fogadott el
2024. március 12. 15:33
Az Európai Parlament szerdai (márc.6.) plenáris ülése elfogadta az ipari kibocsátásokról szóló irányelv felülvizsgálatát taglaló, a tagállamokkal már korábban megkötött megállapodást, az ipari kibocsátási portálról szóló új rendeletet.
Baktériumok „gyártanak” műbőrt gyümölcsből
2023. november 08. 20:19
Mi lesz belőle, ha ipari gyümölcshulladékkal etetünk baktériumokat? Kevesen vágnák rá, hogy "sárga bőrdzseki".
Ennek ellenére pontosan az lett egy dán divatmárka, a Ganni és egy bioanyagokat gyártó mexikói cég, a Polybion együttműködéséből.

