Nemzeti gyarapodás a hagyományok mentén

2024. augusztus 21. 13:33
A Bőköz Fesztivál céljai tökéletesen illeszkednek az agrártárca azon törekvéseihez, amelyek a helyi értékek megőrzésére és gyarapítására irányulnak – mondta Nagy István agrárminiszter augusztus 16.-án, pénteken Szaporcán, a rendezvény megnyitóján.
Nemzeti gyarapodás a hagyományok mentén
A tárcavezető azt mondta, a fesztivál minden évben egyre több látogatót vonz, akik elmélyíthetik ismereteiket a tájegység, az Ormánság egyedi kulturális értékeiről. A rendezvény kiemelt célja ugyanis, hogy a hungarikum mozgalom részeként támogassa a helyi kultúrát és identitást a globalizmus által ránk erőltetett, egyformára szabott kínálattal szemben.
 
A fesztivál lehetőséget nyújt arra is, hogy a látogatók közelebb kerüljenek egymáshoz, és erősítsék nemzetünk szövetét. A nemzeti értékeink feltárása, megismertetése és megőrzése együtt erősíti hazánk ellenállóképességét, valamint önbecsülését.
Ez az értékőrzés pedig nemzetpolitikai jelentőséggel is bír. Fennmaradásunk a közösségeinken múlik, a munka a helyi értékek őrzésénél kezdődik – fejtette ki a miniszter.
Nagy István hozzátette, a rendezvénysorozat egyúttal kitörési lehetőséget kínál a falvaknak is, hozzájárulva a helyi gazdaság fejlődéséhez. A kormányzat célja ugyanis az, hogy a magyar falurendszert a 21. században megerősítse, városi szintű szolgáltatásokat biztosítva a vidék számára, miközben megőrzi annak történelmi örökségét. Csak így tudunk hosszútávon sikeresek lenni. Nincs ugyanis magyar jövő tisztes megélhetést, minőségi életteret és szolgáltatásokat nyújtó, valamint a gyermekeink számára biztonságot adó magyar vidék nélkül. A vidék megerősítése pedig egész Magyarország megerősítését jelenti – fejtette ki.
 
A tárcavezető hangsúlyozta, a magyar falurendszer egy különleges értéke a magyar történelemnek. Nem az elmaradottság szimbóluma, hanem a jövőnk, kultúránk, hagyományaik és identitásunk megőrzésének a záloga.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Gazdaságátadás: az állatokat akkor is el kell látni, ha családi tragédia történt

2023. október 20. 17:41
Az első gazdasszonyokról szóló konferencián jártunk.
 
A MAGOSZ első "Gazdaasszony az agráriumban" című konferenciáján gazdálkodók beszélgettek a nők szerepéről az agráriumban az OMÉK-on. A kerekasztal-beszélgetés során elhangzott, hogy a 15-20 évvel ezelőtti időszakhoz képest olyan mértékű az innováció és az adminisztrációs rendszer változása, hogy ma már nagyon szerteágazó, amihez egy gazdálkodónak, legyen nő vagy férfi, értenie kell (finanszírozás, projektmenedzsment, piacelemzés, agrotechnológia, értékesítés).

Ha kevesebb a méh, több a beteg ember

2023. január 30. 13:06
Félmillió idő előtti halálozáshoz vezet, hogy a beporzók száma csökken – állapította meg egy tanulmány.
 
Az összefüggés egyszerű: ha kevesebb a beporzó, kevesebb gyümölcs és zöldség terem, az emberek pedig kevésbé lesznek egészségesek – írja a The Guardian cikke. A termények háromnegyedének beporzásra van szüksége, de számos rovar populációja csökken, ami a terménymennyiségek csökkenésével jár. A gyümölcs- és zöldségfélék, illetve magvak esetében ez 3-5 százalékos csökkenést jelent, az pedig, hogy kevesebbet tudunk fogyasztani ezekből az élelmiszerekből, azzal jár, hogy a halálesetek egy százaléka a beporzók elvesztésének következménye.