Nemzeti identitásunk és kultúránk része a pálinka
2024. április 08. 14:09
A pálinka a magyarság egyik védjegye, amely évszázadok óta igaz nemzeti kincs, összeköt bennünket a történelem viharaiban is és egyesíti a nemzetünket - közölte Nagy István agrárminiszter köszöntőjében, szombaton, Sormáson, a 6. Pannónia Párlatverseny Díjkiosztó Gáláján.
A tárcavezető azt mondta, a pálinka készítése nemzedékről nemzedékre öröklődő tudás és hagyomány, amelyet a mai napig művelnek a magyar emberek az egykori történelmi Magyarország minden szegletében. Így lett a kultúránk része és így illeszkedik a hagyományainkhoz. A magyar kormány részéről pedig a pálinka, annak főzője és annak a mestersége különleges elbírálásban kell részesüljön.

Nagy István hangsúlyozta, fantasztikus dolog az, hogy mennyi küzdelem, mennyi harc után végre szabadon főzhető, szabadon fogyasztható a pálinka. A rendszerváltoztatás óta a gyártók, a főzdék, a kereskedők és az idegenforgalmi szakemberek sokat tettek a hagyományos magyar pálinkakultúra felélesztéséért, amelyhez a jogi háttér is megszületett. 2002-től csak a hazai gyümölcsből 100 százalékban gyümölcspárlatot tartalmazó ital viselheti a pálinka nevet, és az Európai Unió is elfogadta a pálinka név kizárólagos magyarországi használatát. Majd a 2008-as pálinkatörvény és a 2010-ben bevezetett szabad pálinkafőzés nagyban hozzájárult a sikerekhez – emlékeztetett a miniszter.

A tárcavezető kiemelte, így nemzeti italunk presztízse ismét az őt megillető helyre kerülhetett, ma már újra a világ élvonalába tartoznak a magyar párlatok. Mindehhez pedig nem csupán elhivatottságra és tudásra volt szükség, hanem innovációra és a hagyományok megfelelő arányú ötvözésére. A hagyományaink tartanak meg minket és az innováció visz előre bennünket. Ebben rejlik a recept és a jó párlatok titka – fejtette ki a miniszter.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
A Pannonia Bio idén csaknem 1 millió tonna kukoricát vásárol a hazai termelőktől
2023. július 06. 11:46
Európa legnagyobb, egy telephelyen működő biofinomítója, a dunaföldvári Pannonia Bio az előzetes tervek szerint várhatóan július közepétől indítja el az új kukoricatermés felvásárlásának első jelentős hullámát a hazai gazdálkodók körében. Az innovációban a világ élvonalába tartozó vállalat bízik abban, hogy a tavalyi, aszályos évet követően kitart a tavasz óta tapasztalható kedvező időjárás, jól alakulnak a hozamok, megfelelő lesz a termés minősége. A termékeit a világ számos országában értékesítő vállalat továbbra is kiemelten ügyel a biztonságra, a kiváló minőségre, ezért a dunaföldvári telephelyen folyamatosan és szigorúan ellenőrzi az alapanyagokat.
Agromix projekt szakmai tájékoztató nap és szakpolitikai műhelymunka rendezvény
2023. április 27. 11:35
Ismertetik a vegyes gazdálkodás és az agrár-erdészeti rendszerek előnyeit.
A CEEweb a Biológiai Sokféleségért egyesület meghívja az érdeklődőket az Agromix projekt keretén belül szakmai tájékoztató nap és szakpolitikai műhelymunka rendezvényére.

