Nemzetközi figyelem szegeződik a hazai kertész ágazatra

2024. augusztus 08. 14:53
A hazai kertészetek, benne az alma- és körtetermesztők nemzetközi elismertségét jelzi, hogy az Alma- és Körte Világszövetség, a WAPA Magyarországon rendezi meg a Prognosfruit nemzetközi konferenciáját– mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön, a rendezvény budapesti megnyitóján.
Nemzetközi figyelem szegeződik a hazai kertész ágazatra
A tárcavezető elmondta, ilyen gyors változások a világban még nem voltak, mint napjainkban. Éppen ezért jelentenek kiváló lehetőséget a hasonló konferenciák, ahol a problémákkal szemben egy olyan közösség áll, amely a jövő próbatételeire a megoldásokat mindig együtt keresi. Európa ugyanis új kihívások elé néz, az agrárium szerepe felértékelődött, és ezt a lehetőséget ki kell használni.
Nagy István azt mondta, az egyre gyakoribb aszályos évek miatt, a kertészeti ágazat érdekei és a termésbiztonság növelésének érdekében kiemelten kell kezelni a termelői öntözési projekteket. Emellett a régiónkban szélsőségessé váló klíma miatt fokozott figyelmet kell fordítani a fagy- és jégkárok elleni védekezés technológiáira is. Hozzátette, ezekre a fejlesztésekre nagy szükség van az alma- és a körtetermesztők körében a hozamingadozások minimalizálása, továbbá a termésmennyiségek optimalizálása és a minőségi paraméterek javítása érdekében is.
 
Hangsúlyozta, az egész európai agrárium egyik legkritikusabb kérdésévé a munkaerő rendelkezésre állása vált. A minél nagyobb fokú automatizációban és gépesítésben ugyanígy segítségre van szüksége a kertészeti ágazatnak, ehhez fontos eszköz a Közös Agrárpolitika. Az egyik oldalon az európai ellátásbiztonság, a másik oldalon a jövedelmező kertészetek fenntartása iránti igény mozgatja az agrárpolitikánkat – fejtette ki.
Az agrárminiszter kiemelte, a magyar elnökség során kiemelt cél előremozdítani az európai agrárium fejlődését, biztosítva a gazdák számára a szükséges támogatásokat és erőforrásokat. Fontos továbbá a mezőgazdasági innovációk és a környezetbarát technológiák integrálása azért, hogy versenyképes és fenntartható agrárgazdaságot teremtsünk. A prioritások közé tartozik a Közös Agrárpolitika (KAP) hatékony végrehajtása, amely magában foglalja a gazdák közvetlen támogatásának növelését és az agrár-környezetvédelmi programok erősítését. Elkötelezettek vagyunk a vidéki térségek fejlesztése mellett, hogy biztosítsuk a helyi közösségek életképességét és a fiatal gazdák támogatását – részletezte a miniszter.
Nagy István kitért arra is, hogy Magyarország elhivatott az agrárszektor fejlesztése és modernizációja mellett. Hisszük, hogy az elnökségünk alatt meghozott döntések és kezdeményezések hosszú távon hozzájárulnak az európai mezőgazdaság fenntartható és prosperáló jövőjéhez – jelentette ki a miniszter.
 
Azért dolgozunk, hogy a Mezőgazdasági és Halászati Tanács az intézményi hátterét ki tudja használni, és politikai irányt mutasson az újonnan felálló Európai Bizottságnak az uniós agrárpolitika 2027 utáni szabályainak kialakításához egy versenyképes, válságálló és gazdabarát európai mezőgazdaság megteremtése érdekében. Kiemelt prioritás továbbá a fenntarthatóság, a tudásalapú és innovatív agrárgazdaság megteremtése – tette hozzá a tárcavezető.
 
forrás: AM Sajtóiroda

Kapcsolódó cikkek

Megvédjük az élelmiszer-szuverenitást és a magyar gazdák érdekeit

2024. január 08. 14:49
A kormány 2024-ben is megvédi Magyarország élelmiszer-szuverenitását és a magyar gazdák érdekeit - jelentette ki az agrárminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videós bejegyzésben szombaton.

Érdekességek az aszalt szilváról

2023. október 10. 17:58
Az aszalt szilva finom, és nagyon egészséges módja annak, hogy sokat tegyünk az egészségünkért.
 
A szilva igazán finom és nagyon egészséges, azonban csak korlátozott ideig áll rendelkezésünkre. De asztalt formában akár évekig is elállhat, ráadásul aszalt szilvaként is nagyon finom és nagyon hasznos a fogyasztása. Habár első körben mindenkinek a székrekedés elleni hatása jut eszébe, ez a finomság ennél jóval többet is tud tenni értünk.