Nosztalgiavillamosok közlekednek a fővárosban szombaton
2023. május 04. 14:42
Három nosztalgiavillamossal is utazhatnak az érdeklődők a fővárosban szombaton – közölte a BKV Zrt.
A közlemény szerint a nosztalgiavillamosok reggel 9 órakor három helyszínről indulnak. A Puskás Ferenc Stadiontól indul és oda érkezik vissza – a Hungária, a Szépilona és a Budafok kocsiszínt érintve – az 1993-as, két vezetőállású, fűtéssel felszerelt, csillámpadlós, fénycsöves világítású MUV (Modernizált UV) 3430-as típusú nosztalgiajárat.
Az FVV "Bengáli" 1233-as pályaszámú villamos Újbuda-központtól – a Budafok, a Hungária és a Szépilona kocsiszínt érintve – a Széll Kálmán térig közlekedik majd. Első járművét 1961-ben építette meg a Fővárosi Villamos Vasút (FVV) főműhelye saját tervek és koncepció alapján. A jármű a bengáli tigrisre utaló becenevet jellegzetes morgó hangja és lomha mozgása miatt kapta.
A 611-es és 1820-as pályaszámú, felújított, favázas S járműtípusok a Széll Kálmán térről indulnak – a Szépilona, a Budafok és a Hungária kocsiszínt érintve –, majd a Puskás Ferenc Stadionhoz érkeznek meg.
Az utasok menet közben a villamosközlekedés múltját és a közlekedéstörténet emlékeit is megismerhetik.
A nosztalgiavillamosokra csak előzetesen regisztrált, 16 évnél idősebb utasok szállhatnak fel. Budapest 150. születésnapjának tiszteletére összesen 150 utasnak lesz lehetősége a négyórás, feledhetetlen élményre: a MUV 3430 50 utassal, az FVV "Bengáli" 1233 70 utassal, a két S típusú villamos 15-15 utassal indul útnak.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Magyar újdonságokat kapott a Google Térkép
2023. június 22. 18:30
Új fejlesztéseket kapott a Google Térkép, többek között számos magyarországi látványosság egészen új módon csodálható meg a mobilos verzióban.
Olyan fejlesztéseket kapott a Google Térkép, amelyeknek köszönhetően számos magyarországi látványosságot, többek között a Mátyás-templomot, a Lánchidat és a Szent István Bazilikát is egy egészen új módon csodálhatják meg a felhasználók.
Elmosta az árhullám Gemencet, leáll az erdei kisvasút
2024. június 07. 13:06
Gemenci erdő egész területén tilos a csoportos és egyéni vízitúrák indítása is.
Víz alá kerül a Gemenci erdő jelentős része. A várhatóan hosszan elnyúló árhullám miatt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság és a Gemenc Zrt. az alábbiakban döntött.

