NÖVEKEDÉSI PÁLYÁRA ÁLLÍTOTTUK A MAGYAR VIDÉKET
2023. május 08. 18:16
Magyarország kormányának jövőképe az, hogy a gazdálkodás és az élelmiszeripari termelés hosszú távon is jövedelmező és társadalmilag elismert foglalkozás legyen - mondta Nagy István agrárminiszter a május 4-én és 5-én tartott CPAC Hungary - második európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián.
A tárcavezető kifejtette, a 2010-es választások után hivatalba lépő polgári kormány haladéktalanul megkezdte a korábbi, vidékellenes baloldali politikai örökség felszámolását.
Kemény munkával sikeresen növekedési pályára állították a magyar vidéket. Megalkottuk Európa egyik legszigorúbb földtörvényét, megvédtük a magyar földet, tudatosan fejlesztettük és azóta is fejlesztjük a hazai agráriumot és élelmiszeripart, és megvédtük és azóta is megvédjük a magyar gazdák érdekeit, hangsúlyozta Nagy István. Hozzáette, nemzeti szuverenitási kérdés az, hogy a föld kinek a tulajdonában van. Ezért vetettek véget a zsebszerződések korának, és vitték végig a „Földet a gazdáknak” programot.
A miniszter arról is beszélt, hogy az élelmiszer-ellátás nemzetstratégiai kérdés. A magyar vidék olyan tartalékokkal rendelkezik, melyek az állandóságot nyújtják a gyorsan változó, kihívásokkal teli világban. Az intézkedések előterében a rövid ellátási lánc megerősítése és a helyi termékek támogatása, az önellátás további megerősítése áll. A hazai termékek választásával a magyar családokat és a magyar gazdák megélhetését is támogatjuk - húzta alá.
A tárcavezető leszögezte, a vidék gazdaságának erősítése egész Magyarország megerősítését jelenti. Éppen ezért a kormány az uniós jog adta maximális mértékben, 80 százalékban biztosított nemzeti kiegészítő finanszírozást a Közös Agrárpolitika Stratégia Terv 2023-2027 közötti időszakában az uniós fejlesztési forrás mellé. Ennek köszönhetően feldolgozó üzemeket, raktárakat, tárolókat és állattartó telepeket építenek, modernizálják és digitalizálják a mezőgazdaságot, alapjaiban újítják meg a magyar vidéket és a magyar agráriumot.
Végül Nagy István kitért arra is, hogy természeti tőkénk, a Kárpát-medence élőhelyeinek, fajainak megóvása szintén stratégiai kérdés. A környezet-és természetvédelemnek új szintre kell emelkednie, teremtésvédelemmé kell válnia. Ez egy olyan érték, amiért érdemes és kell is küzdenünk a 21. században - emelte ki.
forrás: AM Sajtóiroda
Kapcsolódó cikkek
Erre a hírre vártak a sertéstenyésztők!
2024. szeptember 27. 12:27
Fontos változás az afrikai sertéspestis magyarországi kockázati besorolásában.
Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében mérsékelték az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati besorolását, így ezeken a területeken korlátozás nélkül lehet a házi sertéseket forgalmazni – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
Békés, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest vármegyében mérsékelték az afrikai sertéspestis (ASP) kockázati besorolását, így ezeken a területeken korlátozás nélkül lehet a házi sertéseket forgalmazni – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
Fontos változásról kaptunk hírt a gazdaságátadási szerződésekkel kapcsolatban
2023. június 29. 13:04
Szűkül azok köre, akik átvehetik a gazdaságot.
A gazdaság átvevője alapvetően az átadó hozzátartozója kell, hogy legyen.
Van azonban egy kiegészítő lehetőség is: ha az átadó és az átvevő legalább 7 éve munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll, akkor is lehetőség van gazdaságátadásra. Ezzel kapcsolatban azonban most változás történt:
vállalkozási vagy megbízási jogviszony alapján július 1-től nem lehet valaki átvevő, ehhez mindenképp munkaviszony szükséges.

