Novemberben sem fizet időben a Dunaferr

2020. november 04. 08:19
2020. november 3-án a Dunaferr menedzsmentje ismét azt közölte a munkavállalókkal, hogy nem fogják időben megkapni az októberre járó fizetésüket. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet levélben reagált az intézkedésre.
Novemberben sem fizet időben a Dunaferr

November 3-án a Dunaferr menedzsmentje minden dolgozójának levelet küldött, amelyben leírta, az elmúlt hónapban a vállalat termelési szintje tovább csökkent az alapanyag-beszállítás nehézségei, illetve akadályoztatása miatt, így a vállalatcsoport rendkívül kritikus pénzügyi helyzete nem javult ebben az időszakban. A vállalat, pénzügyi helyzete miatt, a béreket csak ütemezetten fizeti ki a munkavállalóknak, mégpedig úgy, hogy 200 ezer forintot november 6-ig, és a fennmaradó részt november 27-ig.

A Dunaferr Ifjúsági Szervezet válaszlevelében megállapította, hogy úgy látszik, kevésnek bizonyult az, hogy a vállalati érdekegyeztetés keretein belül, vagy demonstrációval nyomatékosította a dolgozók álláspontját, a menedzsment továbbra is egyoldalú intézkedéseket tesz, úgymond „ultimátumként közli a dolgozókkal a cég álláspontját”.

A Gombos György szakszervezeti elnök aláírásával szignált dokumentum ismételten felhívja a munkáltató figyelmét, hogy a hozzáállásával a piaci helyzettől függetlenül veszélyezteti a cég működőképességét.

A dokumentum végén a Dunaferr Ifjúsági Szervezet hangsúlyozza, a törvényes lehetőségein belül mindent megtesz a munkavállalói érdekek képviseletében azért, hogy a munkáltató a pénzügyi gondjait ne a munkavállalók járandóságának megnyirbálásával akarja megoldani.

 *

A LIGA Szakszervezetek elfogadhatatlannak tartja azt a magatartást, amelyben a munkáltató sorozatosan megszegi a jogszabályi kötelezettségét és nem fizeti ki a munkavállalók számára a munkaórák után járó összeget. A LIGA Szakszervezetek teljes mértékben támogatja a tagszervezete minden olyan törekvését, amely a helyzet rendezésére irányul.

 

liganet.hu

Kapcsolódó cikkek

Kevesebbet kell adózni a vadon gyűjthető termények után

2016. március 02. 19:27
Január elsejétől egyszerűsödött a szabadon szedhető termékek értékesítése.

3 fontos szociális képesség a munkahelyen

2019. január 08. 08:18
Az utóbbi időben a munka világában egyre nagyobb szerep jut a szociális készségek meglétének az új munkaerő kiválasztásában. Az állásinterjún már nem csak a szakmai felkészültséget mérik fel, hanem azt is, hogy a jelentkező tud-e együttműködni majd a kollégáival, megfelelően kommunikálni az ügyfelekkel, hogyan kezeli a konfliktusokat. Az együttműködés képességének minősége a következő tényezőktől függ: mennyire tudok asszertíven, és nem agresszíven kommunikálni? Mennyire tudom elfogadni, hogy mások máshogyan gondolkodnak, más megoldásaik vannak egy-egy helyzetre?  Tisztelem-e a másikat, és el tudom-e fogadni a kritikát? Ha ezen a téren nem érezzük magunkat magabiztosnak, fejlesszük magunkat, felnőttként sem késő!