Nyolc millió nélkülözőn segítenek az élelmiszerbankok

2018. május 25. 06:37
Az Európai Élelmiszerbankok működésükkel konkrét megoldást nyújtanak az élelmiszerfeleslegek hasznosítására és az élelmiszerellátás biztosítására. Tavaly közel 300 ezer tonna élelmiszert osztottak szét. Csütörtöktől Budapesten tartják közgyűlésüket.

Budapesten rendezik meg az Európai Élelmiszerbankok Szövetségének (FEBA) közgyűlését, melyre 30 országból közel 100 résztvevőt vár a Magyar Élelmiszerbank Egyesület, köztük élelmiszerbankok vezető képviselőit, törvényhozókat, szakértőket és multinacionális cégek vezetőit - írja az elelmiszer.huJacques Vandenschrik, a FEBA elnöke elmondta:

„Az élelmiszerbankok célja világszerte kettős. Egyrészt az élelmiszerláncok szereplőitől – kereskedőktől, termelőktől, gyártóktól – gyűjtjük össze a náluk keletkező élelmiszerfelesleget, másrészt ezt a jelentős mennyiségű élelmiszert – amely európai szinten tavaly elérte a 297 000 tonnát – eljuttatjuk karitatív szervezetek segítségével oda, ahol erre a legnagyobb szükség van.”

 

 
 

Az Európai Élelmiszerbankok működésükkel konkrét megoldást nyújtanak az élelmiszerfeleslegek hasznosítására és az élelmiszerellátás biztosítására. Az Európai Unióban egy 2016-os mérés alapján közel 42 millió ember (Eurostat, 2016) nem jut kellő mennyiségű és minőségű élelmiszerhez.

 

Európában 24 tagja van a szövetségnek és 388 élelmiszerbank működik a tagországokban, segítséget nyújtva közel 8.1 millió nélkülöző részére. A Magyar Élelmiszerbank Egyesület 13 éve alakult meg Magyarországon.

A csütörtökön kezdődő közgyűlés célja, hogy a tagországok megvitassák a logisztikai és IT megoldásokat, melyekkel a működés még hatékonyabbá tehető.

MAGYARORSZÁGON MINDEN ÉVBEN 1,8 MILLIÓ TONNA ÉLELMISZER MEGY VESZENDŐBE.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület célja, hogy kapcsolatot teremtsen a felhalmozódó élelmiszerfeleslegek és a rászorulók között, ezzel elősegítsék az éhezés és az élelmiszer-pazarlás csökkenését Magyarországon. Az élelmiszerbank működésével egyszerre szolgál környezetvédelmi és szociális célokat.

Kapcsolódó cikkek

Hűsítő jégkrémek tesztje

2018. augusztus 09. 12:33
Népszerű nyári csemegét, vaníliás, dobozos jégkrémeket ellenőrzött Szupermenta programjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Összesen 18 termék „került a kosárba”, amelyeknél a szakemberek glutén-, laktóz- és tejfehérje tartalmat is mértek. Élelmiszer-biztonsági szempontból nem akadt gond, viszont jelölési hiányosságok miatt 4 esetben figyelmeztetni kell a vállalkozókat, míg egy terméknél élelmiszer-ellenőrzési bírságot is kiszabnak a szakemberek, édesítőszer jogszerűtlen használata miatt.

Juttatások, cafeteria 2017-ben – erre készüljön munkaadóként

2016. szeptember 02. 08:39
A 2017-re elfogadott adócsomag jelentősen átalakítja a juttatások feltételrendszerét. Bizonyos elemek közterhe jelentősen emelkedik, miközben teljesen újak megjelennek akár adómentesen. Ezért aztán célszerű az alapoktól újragondolni a jövő évi kínálatot. Fata László cafeteria szakértő, a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment Szakkiállítás bérek és juttatások területének felelős szakértője foglalja össze a legfontosabb változásokat.