Nyolc százalékos élelmiszerhulladék-csökkentés szükséges

2018. október 09. 09:37
Csökkenteni kell az élelmiszerhulladékot, Magyarország jó úton halad a háztartások élelmiszerpazarlása elleni küzdelemben - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár a LIFE Food Waste Platform élelmiszerhulladékok keletkezéséről és mérsékléséről szervezett nemzetközi konferenciáján hétfőn.

Zsigó Róbert kiemelte: 2016-ban elindult a ,,Maradék nélkül" című élelmiszer-pazarlás elleni program, amihez a tárca és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is csatlakozott. Az EU LIFE programjának támogatásával megvalósuló kezdeményezés legfontosabb célkitűzése a fogyasztói szemléletformálás. A program azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ig 8 százalékkal csökkenjen a magyar háztartások élelmiszer-hulladéka.

Zsigó Róbert ismertette: a becslések szerint az unió 28 tagállamában évente 88 millió tonna élelmiszer-hulladék keletkezik, amelynek értéke eléri a 143 milliárd eurót. Magyarországon 1,8 millió tonna az élelmiszer-hulladék évente, ennek egyharmada a háztartásokban termelődik. Egy főre vetítve egy magyar háztartás évente 68 kilogramm élelmiszer-hulladékot termel a NÉBIH felmérése alapján, ennek a fele megmenthető lenne több odafigyeléssel. Az államtitkár kitért arra: a program kiemelt figyelmet szentel az élelmiszerlánc szereplőinek támogatására is a hulladékok mérséklésében: a kampány 4 munkacsoportot működtet, szakértői a vendéglátás, a kereskedelem, az ipar és a civil szektor kihívásaira próbálnak megoldásokat találni. Iskolások számára is kidolgoztak egy ismeretterjesztő anyagot, ezzel szeretnék növelni a korosztály tudatosságát.

Magyarország első alkalommal csatlakozott a LIFE konferenciaprogramjához, amelyen 14 ország 120 képviselője van jelen. A tanácskozáson a hazai és a külföldi szakemberek a vendéglátás-közétkeztetés, a kereskedelem, az élelmiszeripar és a háztartások élelmiszer-pazarlásának visszaszorításával kapcsolatos kihívásokat vitatják meg.

Vytenis Andriukaitis, az Európai Unió egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztosa elmondta: a budapesti konferencián négy programot mutattak be az élelmiszer-pazarlás csökkentésére. Hozzátette: az ENSZ egyik fenntarthatósági célkitűzése értelmében az élelmiszer-pazarlást a felére kell csökkenteni a következő 12 évben, 2030-ig. Ennek érdekében sürgős intézkedésekre van szükség. Az EU aktív a témában, az Európai Parlament és a Tanács májusban felülvizsgálta a vonatkozó irányelveket, és a tagállamoknak 2019 márciusáig az élelmiszer-pazarlás csökkentésére nemzeti tervet kell készíteniük, és arról évente jelenteniük kell. Kitért arra, hogy egy tanulmány szerint a magyarok 60 százaléka nem ismeri az élelmiszerek minőségmegőrzési idejére vonatkozó jelöléseket, ezen javítani kell.

 
nak.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyar tejfeldolgozó Algériában

2017. január 12. 07:48
Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Algériában folytatat megbeszéléseket. Algéria jelenleg komoly lehetőséget jelent a magyar vállalatoknak, különösen a mezőgazdaság terén. Látogatása során megállapodás született egy magyar tejfeldolgozó építéséről, és egy takarmányüzem kivitelezéséről is egyeztetnek, melyet további beruházások is követhetnek. A magyar vállalatok piaci terjeszkedését a márciusban nyíló magyar kereskedelmi képviselet és az Eximbank 270 millió dolláros hitelkerete fogja segíteni. Algériában 34 éve nem tett hivatalos látogatást magyar külügyminiszter–tájékoztatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Algírból.

Sorsfordulónál az agrárium

2018. május 28. 09:27
A Közös Agrárpolitika, a nemzeti agrártámogatási rendszer, a sertéstenyészés és húsipar, továbbá a szójatermesztés jövőjét vitatták meg a Nyugat-Magyarországi Agrárfórum résztvevői Pápán. Az előadók hangsúlyozták: sorsfordulónál a magyar agrárium.