Októbertől ingyenesen lehet majd leadni az elhasználódott gumiabroncsokat
2023. június 20. 17:18
Az Energiaügyi Minisztérium tájékoztatása szerint ingyenes lehet a gumiabroncs-hulladék leadása.
Az elhasználódott gumiabroncsokat októbertől ingyenesen lehet majd leadni, emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtését is biztosítja a MOHU MOL Zrt. - mondta el az Energiaügyi Minisztérium (EM) hétfői közleménye szerint Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár annak kapcsán, hogy a kormány társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az egyes termékáramokra vonatkozó kormányrendelet tervezetét.
Az államtitkár emlékeztetett, hogy júliustól az egész országban új hulladékgazdálkodási rendszert vezetnek be, amelyben az állam helyett a MOHU MOL Zrt. fogja végezni a hulladékgazdálkodást. Az új rendszerrel együtt Brüsszel elvárásainak megfelelően elindul az új, kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer is, amelyben a környezetszennyező termékek gyártóinak "a szennyező fizet" elve alapján díjat kell fizetniük a termékeik hulladékkezelésével kapcsolatos költségek megtérítésére.
A kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer hatálya alá tartozó egyes termékkategóriákra – így a gumiabroncsra, a textiltermékekre és a sütőolajra – speciális szabályok vonatkoznak majd.
A társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezet szerint
a hulladékká vált gumiabroncsot október elsejétől kötelező külön gyűjteni és a koncessziós társaságnak, a koncesszori alvállalkozónak vagy a forgalmazónak leadni, aki térítésmentesen átveszi.
A használt sütőolaj gyűjtésének biztosítása céljából az erre szolgáló gyűjtőedények elhelyezését a forgalmazó, a települési önkormányzat, az üzemanyag-töltőállomás és meghatározott oktatási intézmény a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja.
A hulladékká vált textiltermék elkülönített gyűjtése érdekében a gyűjtőedények elhelyezését a forgalmazó és a települési önkormányzat a koncessziós társasággal kötött szerződés alapján biztosíthatja.
Raisz Anikó a közleményben hangsúlyozta, hogy az intézkedéssel hatékonyabbá válik a hulladékgazdálkodás és emelkedhetnek a hulladékgyűjtési és hasznosítási arányok, ami hozzájárul a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatának növekedéséhez és a hulladéklerakás csökkenéséhez.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Megszűnik a Commerzbank Magyarországon
2023. január 19. 09:33
December 21-én elrendelte az Erste Bank által megvásárolt Commerzbank Zrt. végelszámolását az MNB – derült ki a felügyelet napokban közzétett határozatából.
A bank működési engedélyét még 1993. március 26-án az Állami Bankfelügyelet adta ki, többek között ezt is visszavonta december 22-ével jogutódja, az MNB. Ezzel egyidejűleg elrendelte a hitelintézet végelszámolását, és kijelölte végelszámolónak a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.-t. Az MNB a végelszámolás kezdő időpontjaként 2022. december 23. napját határozta meg, a felügyelet eljárása során eljárási költség nem merült fel.
Ukrajna leállítja a gáztranzitot, ezzel elzárja az orosz gáz útját Európába
2023. október 30. 17:36
2024 végén lejár a szerződés.
Hamarosan lejár a szerződés és nem kívánják azt meghosszabbítani.
Úgy tűnik, hogy nem blöffölnek. A Naftohaz ukrán vállalat vezetője elmondta, hogy az ország azért akarja leállítani a gáztranzitot, mert szerintük az oroszok nem teljesítik a szerződésben foglaltakat.

