Olyan nincs, hogy valaki nem fizet tagdíjat

2016. június 13. 15:09
Várhatóan összesen 4,5 milliárd forint tagdíjat fizetnek az idén az agrárkamarai tagok. Számítástechnikai fejlesztéssel megújították és teljessé tették az országos agrárkamarai tagnyilvántartást, hogy tagdíjfizetésre ösztönözzék a „potyautasokat” is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK) most mintegy 400 ezer tagja van az őstermelőktől az egyéni vállalkozókon és családi gazdálkodókon át az élelmiszeripari vállalkozásokig. Az idei tagdíjbevétel becsült összege 4,5 milliárd forint, amely 5-10 százalékkal több a múlt évinél. A tagdíjbevétel a NAK éves kiadásainak mintegy a felét fedezi – mondta Darabos Tamás, a NAK főigazgatója egy háttérbeszélgetésen. 

A kamarai tagoknak ebben a hónapban kell megtenniük tagdíj-bevallásukat, és a befizetést július 31-ig kell teljesíteniük. A tagdíj, amelyet az árbevétel alapján állapítanak meg, 2000 forinttól 1 millió forintig terjed. Azoknak az őstermelőknek, akiknek a bevétele nem éri el a 600 ezer forintot, nem kell bevallást készíteniük, de a legalacsonyabb - 2000 forintos - tagdíjat június 30-ig be kell fizetniük.

A tagnyilvántartást azért kellett közhiteles adatbázisok segítségével megújítani, mert a "potyautasokat" szerették volna kiszűrni, tagdíjfizetésre ösztönözni. Mindezt indokolja, hogy a kamarai tagok minden egyes befizetett tagdíj-forint után két forintot kapnak vissza a munkájukat segítő és könnyítő szolgáltatásként a NAK-tól, például gazdasági információnyújtás, szaktanácsadás vagy felnőttoktatási lehetőségek formájában - mondta a főigazgató.

A NAK eddig nem élt a tagdíj adó módjára való beszedésének lehetőségével, de a tervek szerint a notórius nem fizetőkkel szemben alkalmazni fogja. Tervezik egy minőségbiztosítási rendszer kiépítését is, amelyet a pályázatírók munkájának minősítésére alkalmaznának, hogy csak a ténylegesen hozzáértők szolgáltatásait vegyék igénybe a gazdálkodók.

Forrás: agrarszektor.hu

 

Kapcsolódó cikkek

2,7 milliárd az erdőgazdálkodóknak

2016. március 21. 08:12
Az erdőgazdálkodók számára nyílt újabb pályázati lehetőség 2016. március 16-án a Vidékfejlesztési Program keretében. A Lázár vezette Miniszterelnökség a most megjelent felhívással mintegy 2,7 milliárd forint támogatást különített el az erdők gazdasági értékének növelését szolgáló tevékenységek megvalósítására.

Véget nem érő küzdelem, botrányos felvásárlási árak

2016. szeptember 05. 08:24
És még a kamarai tagság is kötelező lehet a vadászoknak – az Agroinform.hu heti hírösszefoglalója.