Olyan vasúti mellékvonalakat is bezárnak, ahol nemrég újítottak fel állomásokat

2023. augusztus 11. 11:54
Többtucatnyi frissen felújított állomásépület marad funkció nélkül.
Olyan vasúti mellékvonalakat is bezárnak, ahol nemrég újítottak fel állomásokat
Önmagát gáncsolja a kormány azzal, hogy olyan vasútvonalakat is bezár, amelyeken a Magyar Falu Program keretében állomásokat újítottak fel - írja Facebook-bejegyzésében a Közlekedő Tömeg, amely levélben fordult a programot felügyelő Gulyás Gergely kancelláriaminiszterhez és Gyopáros Alpár modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztoshoz.
Ist möglicherweise ein Bild von 3 Personen und Anzug
Gyopáros Alpár kormánybiztos Szanyban 2021 őszén a polgármesterrel és a MÁV vezérigazgatójával jelentette be a Magyar Falu Program országos mellékvonal-korszerűsítő programját.
 
Mint írják, a kormány az elmúlt két évben kétmilliárd forint támogatást nyújtott a MÁV-nak a Magyar Falu Program keretében vidéki vasútállomások rendbehozására, majd most számos felújított állomás vonalán mégis a vasúti személyszállítás megszüntetéséről döntött. Vagyis többtucatnyi teljeskörűen felújított, patinás állomásépület, számos peron, új kerékpártároló és állomási előtér marad így funkció nélkül.
Ist möglicherweise ein Bild von Gras
A civil szervezet szerint ez a példa is mutatja, hogy „teljes koncepciótlanság, dilettantizmus és kapkodás jellemzi a magyarországi regionális vasútvonalak ügyét, ami a tendenciákból kiolvashatóan már rövid távon a teljes vidéki vasúthálózat bezárásával fenyeget.”
Ist möglicherweise ein Bild von Arno und Text
Mernye állomás a Siófok-Kaposvár vasútvonalon van, amely rajta van a legújabb bezárási listán, most lett kész az állomás felújítása.
 
Nem kizárt eközben, hogy később újabb vasúti mellékvonalakon váltják ki a vonatokat buszokkal.
Ist möglicherweise ein Bild von 6 Personen und Text „= Mád“
Koncz Zsófia képviselő adja át Mád állomás megújult épületét a Szerencs-Hidasnémeti vonalon 2022 tavaszán (a vonal északi szakaszát most zárták be).
 
A hvg.hu úgy tudja, a MÁV–Volán-csoport már felterjesztette a szaktárcához a javaslatát arról, hogy hét további vasúti mellékvonalat állítsanak le, de a Lázár János vezette tárca szerint még nincs ilyen döntés. 
 
forrás: hvg.hu

Kapcsolódó cikkek

Aki nyugdíjba megy, annak idén hatalmas változás jött

2024. április 08. 15:47
Egy új kormányrendelet értelmében fontos változások előtt áll a magyar nyugdíjrendszer. Máshogy számítják a nyugdíjakat, a január 1-je és december 31-e között megállapítandó nyugdíjak összegének számítása során új valorizációs szorzókat kell alkalmazni. Akiknek a nyugdíját olyan évben állapítják meg, amelyben magasabb a valorizációs szorzószám, mint az azt megelőző évben, magasabb nyugdíjra számíthat.

Durva bírságok várnak a szabálytalankodókra

2024. február 19. 15:51
Március 1-től lép életbe a kiszabható bírságtételek emelkedése – legfőbb cél a prevenció.
 
A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is. A munkavállalók minél erőteljesebb védelme érdekében a legfőbb cél a prevenció, tehát a munkahelyi balesetek megelőzése, amivel érdemben csökkenthetők a munkahelyi kockázatok – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményében.