Orbán Viktor: a multik árspekulánsként emelik az árakat

2023. július 28. 11:35
A nagy élelmiszerláncok, a multik árspekulánsként viselkednek: olyan körülmények között is emelik az árakat, amikor annak semmifajta alapja nincs - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című mai műsorában.
 
A kormányfő hangsúlyozta: az a dolguk, hogy letörjék az inflációt, ezért vannak az árstopok, a kamatstop, az árfigyelő rendszer, a kötelező akciózás és az, hogy SZÉP-kártyával is lehet venni élelmiszert a boltokban.
Orbán Viktor: a multik árspekulánsként emelik az árakat
Úgy látni, "megkezdődött az a folyamat, amit az infláció letörésének nevezünk", és azt a célt, hogy év végére 10 százalék alá kerüljön az infláció, el tudjuk érni - jelentette ki.
 
Orbán Viktor azt mondta: a nagy élelmiszerláncok, a multik árspekulánsként viselkednek: olyan körülmények között is emelik az árakat, amikor annak semmifajta alapja nincs.
 
A kormányfő kiemelte: miközben az egész ország az infláció ellen harcol, különösen az élelmiszerár-emelkedések ellen, "sajnos vannak, akik nem veszik ki a részüket ebből a küzdelemből, sőt kihasználják ezt a helyzetet".
 
Azt mondta: a multik az import élelmiszerárakat is emelik, és amíg a magyar termékek árának növekedéséből egy rész legalább visszamegy a magyar gazdákhoz, az import élelmiszerárak növelése indokolatlan és elfogadhatatlan.
 
Hangsúlyozta: ez egy szimpla "nyerészkedés". "Mi meg föllépünk velük szemben", de ők Brüsszelben "följelentenek bennünket" - fogalmazott.
 
Kifejtette: Brüsszel "megpróbál bennünket letéríteni az emberek védelmének az útvonaláról", az árspekuláns multik pedig összejátszanak a brüsszeli bürokratákkal.
 
Megjegyezte: kiszabtak már 3 milliárd forintnyi bírságot, a hivatalok, a fogyasztóvédelem "oda-oda csap", és ezt a csapásszámot növelni kell.
 
Kijelentette: "nem fogadhatjuk el, hogy csak mert egy ilyen magasabb inflációs korban élünk, az élelmiszerek tekintetében indokolatlan árspekuláció történjen", ez felháborító, helytelen és ez ellen fel kell lépni.
 
forrás: agrotrend.hu/ MTI

Kapcsolódó cikkek

Brutális felmondási hullám: több mint 4000 tanár hagyta ott a pályát

2023. december 01. 13:05
2023-ban összesen 4314 tanár szüntette meg közalkalmazotti jogviszonyát - derült ki az Átlátszó cikkéből.
 
A legtöbben a közép-pesti (13. és 14. kerületi iskolák) és a belső-pesti (ami az 5.,6.,7, 8. és 9. kerületi intézményeket foglalja magában) tankerületeket hagyták ott: minden 12. tanár erről a két helyről távozott - írja az Átlátszó. Közérdekű adatigényléssel fordultak a 60 tankerületi központhoz, hogy megtudják, pontosan hány tanár távozott 2023. január és szeptember között a fenntartásuk alá tartozó iskolákból.
 

Annyira eladósodtak a magyar kórházak, hogy osztályokat kell leállítani

2024. március 22. 15:14
A kórházak tartozása február végén meghaladta a százmilliárd forintot, amely komoly gondokat okoz az orvostechnikai beszállítóknak. Az érintett szereplők szerint olyan rossz az adósághelyzet, hogy amiatt már ideiglenesen kell lezárni kórházi osztályokat.