Orbán Viktor: Az év végéig felfüggesztik a hiteltartozásokat

2020. március 18. 16:26
Megszerveztük Magyarország kollektív önvédelmét a világjárvánnyal szemben - jelentette be a kormányfő.

A kormányülés szünetében a miniszterelnök elmondta: húsbavágó döntések születtek. „Ez a hetedik nap: a veszélyhelyzet kihirdetése óta eltelt hét napban megszerveztük Magyarország kollektív önvédelmét, a kollektív védekezést a világjárvánnyal szemben” - mondta a kormányfő.

Az egészségügyi és járványügyi döntésekről folyamatosan tájékoztatták az illetékesek a polgárokat, s ez a továbbiakban is így lesz, szögezte le Orbán Viktor.

A kormányülésen tettünk egy lépést előre és gazdasági kérdésekkel foglalkoztunk, ilyen döntéseket hoztunk – mondta a kormányfő, aki azt is közölte, hogy a gazdaság újraindítása érdekében a következő napokban számos döntés születik.

 

„A világjárvány nem csak az emberek egészségét veszélyezteti (habár az az első és a legfontosabb), de a munkát, a munkahelyeket is veszélybe sodorja. Ezért ma olyan kérdésekről tárgyaltunk, amelyektől azt várjuk, hogy a lépéseinkkel meg tudjuk védeni a munkahelyeket, mert megtanultuk az elmúlt tíz évben, hogy ha munka van, minden van” - mondta a kormányfő, kiemelve, hogy ezek csak az első lépések, amelyeket folyamatosan újak követnek, a polgárok számíthatnak szinte minden nap arra, hogy a gazdaság újraindítása érdekében számos újabb és újabb döntés születik majd.

A kormány szerdai döntése értelmében a következő határozatok születtek:

- A magánszemélyek és vállalkozások mai napig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségeit az év végéig felfüggesztik

- A rövidlejáratú vállalkozási hitelek június 30-ig meghosszabbításra kerülnek

- A csütörtöktől felvett új fogyasztási hitelek THM-jét a jegybanki alapkamat plusz 5 százalékban maximalizálja a kormány.

A kormányfő elmondta: a június 30-ig a válságban lévő gazdasági szektorok szereplői kedvezményeket kapnak.

- A gazdaság néhány szektora (turizmus, vendéglátás, szórakoztatóipar, a sport- és kulturális szolgáltatás és a személyszállítás, azaz a taxisok) már most súlyos gondokkal küzd, ezért a munkáltatók járulékfizetési kötelezettségét teljes egészében elengedi a kormány, a munkavállalók járulékát jelentősen csökkentik, a szektoroknak nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük és az egészségbiztosítás díja a törvényi minimumra csökken június 30-ig.

- A KATA szerint adózó taxisok átalányadó-fizetési kötelezettségét a kormány június 30-ig elengedi.

- Ezekben az ágazatokban a helyiségbérleti szerződések nem mondhatóak fel és a bérleti díjak nem emelhetőek meg

- Június 30-ig a turizmusfejlesztési hozzájárulást sem kell megfizetni a felsorolt ágazatokban

- Döntés született a munkavállalási szabályok rugalmasabbá tételéről annak érdekében, hogy a munkaadók és munkavállalók könnyebben megállapodjanak

Orbán Viktor elmondta, hogy a részletes szabályozás csütörtökön lesz megismerhető.

magyarhirlap.hu

Kapcsolódó cikkek

Így emelkedhet a minimálbér 2023-ban

2022. június 21. 09:36
A minimálbér és a garantált bérminimum összege 2023-ban – a jelenlegi bizonytalan helyzetben várt adatok alapján – 8–12 százalék között emelkedne a Liga Szakszervezetek és a Munkástanácsok javaslata szerint.  A szakszervezetek olyan számítási mód elfogadását is javasolják, ami felgyorsítja és kiszámíthatóvá teszi a háromoldalú bértárgyalásokat és összhangban van a készülő ­uniós irányelv ajánlásaival.

Ezek a juttatások emelkednek a minimálbérrel együtt: sokan fognak örülni

2021. január 29. 09:58
Megszületett a megállapodás a 2021-es minimálbérről: ennek nem csak a dolgozók örülhetnek, hiszen rengeteg olyan ellátás van, amelynek összege a legkisebb hazai keresethez van igazítva. A Pénzcentrum kiszámolta, mennyit kapnak majd kézhez az érintettek 2021-től.