Összefogás a termeléshez kötött agrártámogatások megtartásáért

2019. március 19. 08:25
A Mezőgazdasági és Halászati Tanács március 18-i brüsszeli ülésén Magyarország Bulgáriával, Horvátországgal, Csehországgal, Lettországgal, Szlovákiával és Szlovéniával közös nyilatkozatban kérte a termeléshez kötött támogatások legalább jelenlegi szinten tartását, vagy akár növelését a 2020 utáni időszakban.

Egyértelmű visszalépés az Európai Bizottság javaslata, amely szerint a jelenlegi 13+2%-ról a Magyarországnak járó közvetlen támogatási keret 10+2%-ára csökkentené a termeléshez kötött támogatások mértékét. Ezek megtartása alapvető fontosságú lenne az olyan munkaerő igényes ágazatok megfelelő finanszírozásához és versenyképességének fenntartásához, mint az állattenyésztés vagy a kertészet – mondta a magyar delegációt vezető Kis Miklós vidékfejlesztésért felelős államtitkár az ülést követően.

A termeléshez kötött támogatások rendszere jellemzően valamely nehézséggel küzdő ágazat kiegészítő támogatására biztosít lehetőséget, ezért fontos kérdés, hogy a jövőben pontosan mely ágazatokra lesz adható a támogatás. E tekintetben Magyarország a hatály szélesítését preferálja, hiszen adódhatnak olyan helyzetek, amelyek újabb ágazatok bevonását tehetik indokolttá. Elegendő, ha csupán a 2015 óta érvényben lévő orosz embargó, vagy a folyamatban lévő nemzetközi kereskedelmi tárgyalások egyes ágazatokra gyakorolt esetleges negatív hatásaira gondolunk – emlékeztetett az államtitkár. A tanácsülésen a nyilatkozatot – az azt benyújtó hét ország mellett – több más tagállam is támogatásáról biztosította.

Magyarország egy olyan új Közös Agrárpolitika elfogadásában érdekelt, amelyen keresztül a magyar gazdák a lehető legegyszerűbben igényelhetik, és kaphatják meg az őket megillető támogatásokat. Ennek biztosításához azonban az Európai Bizottság javaslatának jelentős módosítására van szükség – hangsúlyozta Kis Miklós.

A román elnökségi félév második Mezőgazdasági és Halászati Tanácsülésén az agrárminiszterek a Közös Agrárpolitika folyamatban lévő reformjának több más elemét is megvitatták és egyetértettek abban, hogy elsősorban az új támogatási rendszer végrehajtási szabályaival kapcsolatban további tárgyalások szükségesek.

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

a nemzeti összetartozás építhet az erősödő magyar vidékre

2021. július 26. 13:36
Az elmúlt tíz év a nemzeti összetartozás építésének évtizede volt, az anyaország minden Kárpát-medencei magyarlakta településsel megerősítette kapcsolatait és programjai révén szinte mindegyikben fejlesztéseket is hajtott végre- mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára szombaton, a XXIV. Kárpát-medencei nemzetiségi napok és aratónap rendezvényén.

Koronavírus: új jogszabályokkal védenék a magyar agráriumot

2020. március 23. 08:08
Az Agrárminisztérium és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) közös javaslatcsomagot juttatott el a gazdaság újraindításáért felelős akciócsoport számára, azt követően, hogy a kamara szakmai elemzést készített a koronavírus agrárgazdaságra gyakorolt várható hatásairól, illetve kockázatairól - tájékoztatta az agrárszektor.hu-t Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Hozzátette, a gazdálkodók likviditási nehézségeinek és adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében a javaslatok közül többől már a napokban jogszabály születhet. Az elnökkel többet között arról is beszélgettünk, mely ágazatokat érintheti a legsúlyosabban a koronavírus, milyen hosszú távú hatásai lehetnek a járványnak, illetve megtudtuk, milyen megoldási javaslatokat dolgozott ki a kamara.