Ősszel újabb hatezer fát ültetnek el az országban
2024. október 30. 17:37
Az Agrárminisztérium által négy éve indított Településfásítási programban idén tavasszal 4 ezer fát ültettek el, ősszel további 6 ezer fa elültetését kezdhették meg a pályázatnyertesek - mondta Nobilis Márton, a tárca államtitkára szerdán Balatonszemesen, ahol részt vett a település által elnyert fák elültetésében.
Fotó: Vermes Tibor
Az élelmiszergazdaságért és agrárszakképzésért felelős államtitkár felidézte, hogy Magyarországon az elmúlt 30 év legnagyobb településfásítási programja kezdődött el 2020-ban, a kezdeményezésnek köszönhetően az idén már 56 ezerre nő "a jövő generációnak" elültetett fák száma. Mint mondta, a cél, hogy az országban a jelenlegi 25-ről 27 százalékra nőjön a fákkal borított területek nagysága, hozzájárulva egyebek mellett a klímavédelemhez. Ismertette, hogy idén tavasszal 246 településen négyezer fát ültettek el, most ősszel pedig 317 településen hatezer további fa elültetése kezdődött meg. Kiemelte, hogy Somogy vármegyében 48 település vett részt a programban, élen járva ezzel a fák igénylésében. Rámutatott, hogy fontos a régi fák megvédése is. Ebben az Agrárminisztérium segítséget nyújtott már Balatonszemesnek is egy gesztenyesor megmentésében - tette hozzá.

Az államtitkár a faültetés megkezdése előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "remélem az unokáink, dédunokáink is élvezni fogják nyaranta itt a Balaton-parton ezeknek a fáknak az árnyékait". Witzmann Mihály, a terület fideszes országgyűlési képviselője rámutatott, hogy a kormány Településfásítási programja azon túl, hogy jót tesz a településképnek, az emberek gondolkodásmódját is átalakítja, környezettudatosabbá téve őket. A képviselő választókörzetében 11 település vesz részt a fásítási programban, aminek köszönhetően 250 fa elültetése válik lehetővé - ismertette. Iváncsics Zolt (Fidesz-KDNP), Balatonszemes polgármestere úgy fogalmazott, hogy a Balaton-parton jól látható építkezések kompenzálása miatt is "kutya kötelességünk fásítani". A tó déli partja legszebb strandjának nevezte azt a balatonszemesi partszakaszt, ahol a sajtótájékoztató után megkezdődött a település által elnyert 10 magas kőris és 20 ezüsthársfa elültetése.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Izzasztó a munka
2024. június 26. 18:05
Kitört a kánikula, de munkahelyeken, így a gyárakban és a szabad ég alatt is ugyanúgy dolgozni kell, mint normál körülmények között. Az alábbiakban a Népszava összeállítását közöljük, amelyben szakszervezeti vezetőket kérdezett arról, hogy a munkaadók hogyan tudnak jobban vigyázni az alkalmazottaikra.
Mi történik a talajainkkal? Lesz még min termelni évek múlva?
2024. február 06. 17:31
Aki még mindig a szántáson gondolkodik, az 15-20 éven belül lehúzhatja a rolót.

