Ötödszörre is megrendezik a Pécsi Csokoládé Karnevált

2017. január 20. 07:59
Tizennyolc kiállítóval, szakmai és gyermekprogramokkal február 4-én és 5-én rendezik meg az ötödik Pécsi Csokoládé Karnevált a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben - hangzott el az esemény szerdai sajtótájékoztatóján.

Mosonyi Éva csokoládékészítő, a rendezvény szervezője elmondta: a látogatók az ország minden részéből érkező kézműves manufaktúrák csokoládékészítőivel találkozhatnak. A csokoládévásár mellett ehető látványosságok, csokiszökőkút, szakmai előadások, gyerekjátékok, bonbonkészítő bemutató és sok kóstoló várja látogatókat - tette hozzá.

A karnevál kapcsolódik az alapításának idén 650. évfordulóját ünneplő Pécsi Tudományegyetem (PTE) jubileumi programjaihoz. Az esemény legizgalmasabb látványosságának ígérkezik a 30 kilogramm csokoládéból kifaragott 6-os, 5-ös és 0-ás számjegy, amelyek a helyszínen készülnek el.

Az eseményen kiosztott írásos tájékoztató szerint a gyerekek  műhelyfoglalkozásokon vehetnek részt és animációs játékokat is kipróbálhatnak. A mesesarokban L. Molnár Edit pécsi írónő saját meséit olvassa fel.

 Mosonyi Éva a szakmai programokra térve ismertette: öt előadást tartanak, amelyeken megjelennek a legnépszerűbb édesség tudományos vonatkozásai, köztük a fenntartható kakaótermesztés és csokoládékészítés kérdései, valamint a csokoládé helye az egészséges táplálkozásban.

A karnevál ideje alatt Lokodi Ákos kreatív séf a látogatók előtt készíti el csokoládés ételeit, amelyeket az érdekelődők el is fogyaszthatnak - hangsúlyozta Mosonyi Éva, aki hozzátette: a rendezvényen mutatják be az új, ízig-vérig pécsi csokoládéjukat, amely kilenc 70 százalékos étcsokoládé-mozaikból áll, csomagolása pedig puzzle-szerűen a Széchenyi teret mintázza

Zeller Gyula, a PTE stratégiai és kapcsolati rektorhelyettese a karneválra is utalva arról beszélt, hogy az egyetem jubileumi programjaiba szeretnék bevonni a megyeszékhelyen élőket is.

A rendezvény vendége lesz még a PTE 3D-projektje, amelynek képviselői kiállítást szerveznek a Kemence Galériában. A  helyszínen működő 3D-nyomtatóval csokoládéformaként használható műanyagot fognak nyomtatni.

Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője a karnevál helyszínét méltatva úgy vélekedett, hogy a Zsolnay-negyed a legalkalmasabb egy családi rendezvény biztonságos és színvonalas lebonyolítására.

A karnevál ingyenesen látogatható, ugyanakkor a szakmai programok regisztrációhoz kötöttek. Ezekre regisztrálni az esemény Facebook oldalán található űrlap kitöltésével lehet megtenni - hívták fel a figyelmet a szervezők.

elelmiszer.hu

Kapcsolódó cikkek

Magyarországra nem szállítottak a fertőzött juhsajtból

2016. március 22. 07:41
NÉBIH: Magyarországra nem szállítottak a feltehetően fertőzött román juhsajtból, amelyre európai élelmiszerbiztonsági riasztást adtak ki pénteken.

Vegyünk példát másokról: a dánok és a finnek évente átlagosan 4 zacskót használnak

2018. június 05. 09:12
Június 5-e a Környezetvédelmi Világnap. A Föld védelmében tett lépéseinket immár 46. alkalommal ünnepeljük, miközben bolygónkat csaknem elborítja a hulladék: naponta 3,5 millió tonna szemetet termelünk, melynek jelentős része bizony műanyag. Évi 12 millió tonna műanyag hulladék kerül a tengereinkbe, amely súlyosan veszélyezteti az élővilágot, és a táplálékláncba bekerülve végül az ember tányérjára is visszakerül. A WWF Magyarország arra figyelmeztet: ne várjuk meg, míg jogilag szabályozzák a műanyagok használatát, mindannyian tegyünk már most egy tisztább bolygóért.