Putyin és Erdogan gabonatáncot jár

2023. szeptember 04. 16:05
Az orosz elnök azt mondta, nyitott a gabonaszállítás ügyének megvitatására.
 
Ukrajnáról, a fekete-tengeri gabonaszállítások felújításáról, valamint a kétoldalú energetikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Szocsiban.
Putyin és Erdogan gabonatáncot jár
Putyin török hivatali partnerét üdvözölve a kamerák előtt kijelentette, hogy nyitott a gabonaszállítás ügyének megvitatására, és hozzátette, nem fogják megkerülni az Ukrajna ellen indított orosz "különleges hadművelettel" kapcsolatos kérdéseket sem.
 
Kifejezte reményét, hogy a felek hamarosan lezárják a tárgyalásokat a törökországi gázközpont létrehozásáról, annak érdekében, hogy stabilabbá és kiegyensúlyozottabbá tegyék a régió energiahelyzetét. Bejelentette, hogy az akkuyui nukleáris erőmű első blokkját a tervek szerint jövőre fogják átadni, és hogy "érdekes" lehetőségek vannak a kétoldalú nukleáris együttműködés folytatására.
 
Erdogan azt hangoztatta, hogy a Moszkva által felfüggesztett gabonaügyletről folytatandó tárgyalások jelentőséggel bírnak a világ és az afrikai országok számára. Fontosnak nevezte, hogy a kétoldalú kereskedelemben áttértek a nemzeti fizetőeszközök használatára. A török államfő szerint Törökország és Oroszország a 100 milliárd dolláros kereskedelmi forgalom elérésének célja felé halad.
 
A török elnök kifejezte meggyőződését, hogy a felek meg fognak állapodni egy második törökországi atomerőmű megépítéséről Sinop tartományban. Hazája szempontjából fontosnak nevezte a gázközpont létrehozását.
 
A Milliyet török napilap a tárgyalásokat megelőzően azt írta, hogy Erdogan ismételten fel fogja ajánlani a közvetítést Oroszország és Ukrajna között. A TRT Haber török állami televízió úgy értesült, hogy a két vezető megvitatja egy orosz-ukrán fogolycsere lehetőségét is.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Közölték, mikor nyitják meg a rakpartokat

2024. szeptember 26. 16:30
Nagy erőkkel folyik az árvíz utáni takarítás.
 
Az árvíz utáni szükséges takarítási munkákat követően csütörtökön megnyitják a fővárosban az alsó rakpartokat – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Szakszervezetek a budapesti állásbörzén

2024. április 18. 17:07
2024. április 13- án és 14-én a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete is részt vett a második Budapest Állásbörzén. Novodonszki András, a szervezet közszolgáltatási alelnöke fontos társadalmi szerepvállalásnak nevezte az eseményt, és elmondta, jogi előadást és jogsegélyszolgálatot tartottak az odalátogató munkavállalóknak és álláskeresőknek.