Rabszolgatörvény: országos útlezárások, helyi sztrájkok jöhetnek

2018. december 11. 14:14
Az elmúlt idők legnagyobb szakszervezeti tüntetését hozta össze december 8-án az elhíresült rabszolgatörvény elleni tiltakozás. Az ellenzéki pártok parlamenti akciókkal igyekeztek – sikertelenül – megakadályozni, hogy a tervezet eljusson a szavazásig. A szakszervezetek országos demonstrációsorozatot terveznek.

Annak ellenére, hogy legalább tízezer ember tiltakozott a rabszolgatörvény bevezetése ellen a budapesti Kossuth tér és Andrássy út sarkán felállított színpad előtt december 8-án, kétség nincs afelől, hogy az Országgyűlés fideszes kétharmaddal elfogadja rabszolgatörvényt. Akkor viszont nagy lendülettel megkezdődnek országszerte az útlezárások, és más akciók is – nyilatkozta Kordás László, a mintegy 200 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke. – Először is nyilvánosságra fogjuk hozni azoknak a képviselőknek a nevét, akik igennel voksolnak erre a szégyenteljes javaslatra, s megjelenünk valamennyi Fidesz-irodánál, hogy szembesítsük a kormánypárti képviselőket döntésük várható következményeivel, a hatnapos munkahét törvénybeiktatásával – mondta. A tiltakozó akciók azonban tovább folytatódnak, első körben Győrött és Pécsett lesznek félpályás útlezárások, de hasonlóra készülnek Szolnokon és később minden megyében. A szakszervezetek felhívják a munkavállalók figyelmét, jelezzék majd, ha azt tapasztalják, hogy a cégük élni akar a törvényi lehetőséggel, s végtelen sok túlmunkára kényszeríti őket, mert akár helyi sztrájkokkal is segítenek ellenállni. Ehhez persze munkahelyi szakszervezetek kellenek, s ahol nincs, ott haladéktalanul létre kell hozni. A konföderáció minden segítséget megad, és senkit nem hagy magára – emelte ki Kordás, majd megjegyezte: erős országos tiltakozásra lehet számítani.

Ország-bénító sztrájk?

A szakszervezetek, ha a tagok úgy akarják, akkor akár totális útlezárással is megbéníthatják az országot, sőt néhány kiemelt stratégiai üzemben sztrájkokkal a termelést is. Ezt már László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke nyilatkozta. László azonban hangsúlyozta: ehhez a munkavállalók akarata és részvétele is kell, mert csak úgy van értelme bármibe is fogni, ha erő – vagyis megfelelő támogatottság és résztvevői létszám – is van mögötte

http://www.dolgozoklapja.hu/?p=2955

Kapcsolódó cikkek

"Bizakodóak lehetünk 2022-re?"

2022. január 10. 09:10
2022. január 5-én Selmeci János a Klubrádióban konföderációvezetőket kérdezett arról, hogyan értékelik az elmúlt évet és milyen várakozásaik vannak a jövőre nézve. Az alábbiakban dr. Mészáros Melinda, a LIGA elnökének hozzászólásaiból válogattunk.

Elviselhetetlen a munkaerőhiány – nehéz helyzetbe került a szállodaipar

2021. július 14. 09:03
A járványhelyzet és az ebből adódó járványügyi korlátozások a szállodákat nem csupán a hirtelen bezuhanó kereslet és az ebből következő bevételkiesés miatt érintették negatívan. Meghatározó problémának bizonyul a szektort érintő bizonytalanság kapcsán kialakult munkaerőhiány, mely a fővárosban érzékelteti leginkább a hatását. A szállodák üzemeltetői béremelésekkel és átcsoportosításokkal törekednek a helyzet megoldására.