Rangos díjra jelölték az ország kedvenc roma pékjét

2024. augusztus 26. 16:56
A Sütni Jó! Alapítvány megálmodója, Galamb Alex, a borsodi roma pék élete új irányt vett: szakoktatóként fog dolgozni egykori iskolájában, a Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Földmérési Szakképző Iskolában.
Rangos díjra jelölték az ország kedvenc roma pékjét
Elmondta nekünk, hogy már a szerződését is aláírta, és ami külön büszkeséggel tölti el, hogy a felnőttképzésbe ő maga tudott összetoborozni 20 embert, akik a pék, cukrász szakirányon fognak majd tanulni.
 
A napokban pedig egy nagy megtiszteltetés is érte Alexet: idén őt is jelölték a Kopp–Skrabski-díjra.
 
A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom minden évben díjazza azokat, akik a családokért, kisebb és nagyobb közösségekért dolgoznak.
 
A kitüntetést a jó emberek Oscar-díjaként is emlegetik. Nagyon érdekes a történetben, hogy egyszer mondtam is a feleségemnek, hogy micsoda elismerés lenne, ha én is kaphatnék jelölést. Nagyon örülök, hogy beteljesült ez az álmom – nyilatkozta portálunknak Galamb Alex, aki hozzátette, hogyha nyerne, az nem az ő díja lenne, hanem az egész roma közösségé, akiknek meg tudja mutatni, hogy sok-sok tanulással és munkával lehet érvényesülni.
Továbbra is szeretnék azon dolgozni, hogy az alapítvány és most már a szakképző iskola összekapcsolásával egyenes utat nyissak a cigány gyerekek előtt egy értékes szakma felé. Ez a munka most még hatékonyabb lesz, hiszen akik a Sütni jó alapítványnál játékosan tanulják a péksütemények készítését, és ha szorgalmasak, akkor immár az iskolapadba is beülhetnek hozzám később és kitanulhatják a szakmát – emelte ki Alex
A Kopp–Skrabski-díjat 2017 óta hirdeti meg a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom, az elnevezés Kopp Mária orvos, pszichológus és Skrabski Árpád szociológus kutató házaspár nevéből ered.
 
A nyertesek nagyobb részt olyan emberek, akik a maguk szakterületén hétköznapi hősök, akik megérdemlik, hogy a szélesebb közvélemény is megismerje példaadó munkájukat. Persze akad a díjazottak között több ismert személyiség is, mint például Pál Feri katolikus pap, Nagy-Kálózy Eszter és Rudolf Péter színészek, vagy Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar alapítója. Az ő tevékenységük is példa arra, hogy lehetséges építő dolgokat tenni egy egészségesebb lelkületű társadalomért.
 
Alexet az egyéni kategóriában jelölték és közönségszavazás dönt majd a nyertesekről. Szavazni szeptember 10-ig lehet a díj weboldalán ide kattintva.
 
forrás: sokszinuvidek.24.hu

Kapcsolódó cikkek

Az elmúlt 100 év 10 leghalálosabbja közé tartozik a múlt heti földrengés

2023. február 17. 10:17
A becsült halálos áldozatok száma az AFP hírügynökség mai, február 17-i bejegyzése szerint továbbra is növekszik, a február 6-án Törökországot és Szíriát sújtó hatalmas földrengés az elmúlt 100 év 10 leghalálosabbja közé tartozik, mára több, mint 41 000 halottal.
 
Recep Tayyip Erdogan török elnök kedd este az államfői kabinet ülése utáni sajtótájékoztatóján közölte: Törökországban legkevesebb 35 418 ember vesztette életét a szerencsétlenségben. Szíriában 5900 halottról tudni.
Felszólalásában elmondta, hogy a sérültek közül 13 208-at továbbra is kórházban ápolnak. A török katasztrófavédelem (AFAD) adatai szerint 105 505-en sebesültek meg a múlt hétfői földrengések következtében.

Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni

2023. november 17. 15:35
A Vidékfejlesztési Program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához - jelentette ki Nagy István agrárminiszter ma Bakonycsernyén.