Rekordforgalom és ESG beruházási program a Nádudvarinál
2023. november 30. 17:45
Átfogó környezettudatos fejlesztési programot valósít meg az idén a Nádudvari Élelmiszer Kft., amelynek eredményeként körülbelül 300 család igényét fedező energiamennyiséget sikerül megspórolni. A fenntartható gazdálkodás jegyében további lépéseket is tesz a cég, így az ősszel meghirdetett „Kerülj egy joghurttal közelebb a természethez!” kampány, melynek eredményeként közel egy hektárnyi, azaz 5000, itthon őshonos fekete-nyárfa csemete ültetését támogatja a társaság, idén a „Magyarország Legszebb Erdejének” választott Debreceni Nagyerdőben. Az eseményre november végén került sor.
Tölgyfa Gábor, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgató-helyettese; Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszeripari Kft. ügyvezető igazgatója; Széles Diána alpolgármester (Debrecen)
Decemberben fejeződik be a Nádudvari Élelmiszer Kft.-nél az a 650 millió forintos zöldfejlesztési program, amely a vállalat elkötelezettségét mutatja a környezetbarát működés iránt. A projekteket saját, illetve állami forrásokból, valamint az OTP Bank által nyújtott zöld hitelből finanszírozták.
„A vállalatcsoport számára prioritás a minél zöldebb működés. Élelmiszeripari vállalatként nem is gondolkodhatunk másként. Éppen ezért igyekszünk minden területen, így a termelésben vagy akár a csomagolások fejlesztése terén is érdemi eredményeket elérni. A vásárlói visszajelzések alapján azt látjuk, hogy a fogyasztók termékválasztásánál bizony már szempont, hogy olyan vállalattól válasszanak, akiről tudják, hogy vagy környezettudatos termelést és működést építettek fel, vagy ezen a téren komoly előrelépéseket tesznek” – hangsúlyozta Nagy Ádám, a Nádudvari ügyvezető igazgatója.
A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt. Ennek köszönhetően a korábbi üzemenkénti 50 kW-os kapacitás 200-200 kW-ra nő. A projektsorozat további része a tejüzemben a jegesvizes technológiai hűtőrendszer rekonstrukciója új hűtőgép csoport aggregát telepítésével, a mirelitüzemben az ammóniás hűtőrendszer cseréje korszerűbb megoldásra, továbbá a hűtőaggregátokból származó hulladékhő hasznosítása használati melegvíz előállítására. Közvetlenül ugyan nem ennek a projektsorozatnak a része, ám mégis ide sorolandó az egyes termékcsaládok csomagolásánál végrehajtott innováció is. Így az E-mentes termékcsaládoknál 50%-kal csökkent a műanyagfelhasználás, ami évi 10 tonnával kevesebb műanyag felhasználását jelenti, valamint a most októberben bevezetett, 125 g-os gyümölcsjoghurtok első perctől már egy új típusú papír szélű pohárban kerültek a boltok polcaira. A vállalatnál jelenleg is folynak kísérletek a csomagolások műanyagtartalmának további csökkentésére.
300 családnyi energiafogyasztást megspórolnak
Mindezek a lépések igen látványos előrelépést jelentenek a Nádudvari Élelmiszer Kft. környezetbarát működésében. Így ugyanis a társaság éves energiafogyasztása több mint 10%-kal mérséklődhet, amely hozzávetőlegesen 300 család éves energiafogyasztásának felel meg.
Ezen felül a cég elkötelezett a környezet megóvása érdekében különböző lépéseket tenni, így például tervben van egy egész éves átfogó faültetési program 2024-re.
Ennek első eleme és egyben beharangozója volt az új gyümölcsjoghurtok elmúlt hetekben történt piaci bevezetéséhez kapcsolt, „Kerülj egy joghurttal közelebb a természethez!” kampány is. A Nádudvari Élelmiszer Kft. ugyanis vállalta, hogy minden, októberben értékesített 100 kilogramm joghurt után egy, Magyarországon őshonos fát ültet el a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt.-vel együttműködve. A program jóval a várakozások fölötti eredményt hozott, hiszen közel 400 tonna terméket adtak el. Így a vállalat további kiegészítéseivel mintegy 5000, hazánkban őshonos fekete-nyárfa-csemete ültetését finanszírozza a Nádudvari, mely 1 hektárnyi erdőrész felújítását jelenti. A facsemeték november végén, az idén „Magyarország Legszebb Erdeje” díjjal kitüntetett Debreceni Nagyerdő városhoz közel eső részére kerülnek, amely a helyiek kedvelt sétáló és kiránduló helye.
120 kerékpár érkezik a dolgozók számára
Ugyancsak a környezeti terhelés csökkentése érdekében a közelmúltban arról is döntöttek a Nádudvarinál, hogy minden olyan dolgozó számára, aki vállalja, hogy kerékpárral érkezik munkába, egy vadonatúj biciklit biztosítanak. Ennek érdekében már megrendeltek 120 kerékpárt, amit az akcióban résztvevők kapnak meg.

Az egyik legnagyobb magyarországi erdősítési, csemeteültetési programja lehet
Rekordforgalom várható a Nádudvarinál az idén
A vállalat idei forgalma az előzetes tervek szerint alakul. Amennyiben az év vége is hozza a tervezett szinteket, akkor 2023-ban rekordforgalmat produkál a cég, így az árbevétel meghaladhatja majd a 20 milliárd forintot az elmúlt évi 16,7 milliárd után. Ha ezt vetítjük előre, akkor minden remény megvan arra, hogy az említett jövő évi, egész évet átölelő aktivitás minden idők egyik legnagyobb magyarországi, termékértékesítéshez kapcsolt erdősítési, csemeteültetési programja lehessen. A támogatással különleges, természeti értékeket hordozó erdőterületeket szeretnének megcélozni.
A Nádudvari kimondott célja, hogy egyes exportpiacokon való jelenlétét is érdemben növelje. Ennek részeként jövőre a mirelit termékeinek egy részét Németországban is bevezeti. Ezzel szeretnék erősíteni a vállalat piaci súlyát és külpiacról befolyt árbevételét, amely 2022-ben megközelítette a 400 millió forintot.
forrás: agraragazat.hu
Kapcsolódó cikkek
Kevés étkezési búza termett, az elemző szerint emelkedhet egyes élelmiszerek ára
2024. október 21. 17:10
A magyar mezőgazdaság idei összteljesítménye elmarad az előző két-három év adataihoz képest.
Az ipari növények és az időszaki gyep elterjedése, valamint a pihentetett területek növekedése mellett az időjárási viszontagságok is hozzájárultak ahhoz, hogy idén több gabonaféle esetében is csökkent a betakarított területek mérete – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
Nem is hinnéd, de még a csomagolás színe is befolyásol, amikor leveszel egy terméket a polcról
2024. április 09. 14:26
Ezek a színek befolyásolják a fogyasztókat bio élelmiszerek vásárlásakor.
Az ökológiai élelmiszerek iránti növekvő érdeklődést az egészségesebb és fenntarthatóbb életmód iránti társadalmi váltás hajtja. A fogyasztók környezeti hatások iránti tudatossága növekszik, és olyan termékeket keresnek, amelyek összhangban vannak az értékeikkel.

