Rendőrök biztosítják, hogy a boltok polcain legyen élelmiszer

2024. január 29. 15:27
A francia gazdák akadályozzák Párizs élelmiszer-ellátását.
Rendőrök biztosítják, hogy a boltok polcain legyen élelmiszer
Hétfőn a francia gazdák traktorokkal próbálták elzárni a francia főváros felé vezető utakat, hogy megakadályozzák Párizs élelmiszer-ellátását. A másfél hete tiltakozó gazdák akciója elsősorban az Orly repülőtér közelében lévő nagybani piac blokádjára irányul – írja az euronews.com.
 
A hírek szerint Gerald Darmanin belügyminiszter utasításba adta, hogy a farmereket traktoraikkal ne engedjék be a nagyvárosokba. Hangsúlyozta, hogy a párizsi és tartományi repülőtereknek, valamint a nemzetközi gyümölcs- és zöldségpiacnak „továbbra is működniük kell".
 
15 ezer rendőrt és csendőrt mozgósítunk az ellátás biztosítására – közölte a belügyminiszter.
 
Mindeközben a FNSA, a legjelentősebb francia mezőgazdasági szakszervezet azt közölte, hogy a gazdák folytatják tiltakozó akcióikat, annak ellenére, hogy Gabriel Attal miniszterelnök pénteken többek közt bejelentette, hogy a kormány visszavonja a mezőgazdaságban használt nem közúti gázolaj adójának tervezett emelését.
 
Európa-szerte tüntetnek a gazdák, a német, francia, román és lengyel gazdák mellett már az olasz és a görög gazdák is tiltakoznak.
 
forrás: agroinform.hu

Kapcsolódó cikkek

Saját villamos energiát termel a Magyar Suzuki

2024. február 27. 15:19
Helyben előállított villamos energia segíti a Magyar Suzuki energiaellátását: hétfőn hivatalosan is átadták az esztergomi autógyár napelemparkját. A teljes beruházás csaknem két évig tartott és 2 millió euróba került. A vállalat így éves szinten csaknem 270 millió forintot spórol meg, és több mint 1700 tonnával csökkenti a közvetett szén-dioxid-kibocsátását.
 

A járatai 90 százalékát törölte a Lufthansa öt németországi repülőtéren

2024. február 08. 13:28
Komoly fennakadásokat okozott szerdán öt németországi repülőtéren a földi kiszolgáló személyzet sztrájkja, amelyet a Lufthansa légitársasággal fennálló bérvita miatt tartottak.