Semmi sem veszélyezteti a Budapesti Nagybani piac működését
2020. november 16. 09:45
Karácsony Gergely főpolgármester állításával szemben semmi sem veszélyezteti a Budapesti Nagybani Piac működését - közölte az agrárminiszter szombaton, a Facebookon közzétett bejegyzésében.
Nagy István emlékeztetett, Karácsony Gergely levelet írt Pintér Sándor belügyminiszternek, amelyben azt állította, hogy a kormány a kijárási korlátozással ellehetetleníti a Budapesti Nagybani Piac munkáját, és így a fővárosiak zöldség- és gyümölcsellátását. "Nos, ez egészen egyszerűen nem igaz, ezért megkérem főpolgármester urat, hogy ne terjesszen álhíreket!" - fogalmazott a miniszter. Kiemelte, a nagybani piac rendben működik, hiszen a kijárási korlátozásról szóló rendelet is kivételként nevezi meg a munkavégzést, valamint a munkába, illetve a hazautazást. "Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy a budapestiek ellátása a korlátozások ideje alatt is biztosított" - hangsúlyozta Nagy István.
kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Vallott a szakember: elkerülhetetlen az újabb élelmiszerdrágulás Magyarországon
2021. július 21. 17:19
Elképesztően meleg, száraz napokat, heteket tudhatunk a hátunk mögött, ez pedig nagyon sok problémát és fejtőrést okozott a gazdáknak és a termelőknek. Az időjárás nem csak a kánikula miatt nem volt kegyes hozzájuk, hiszen alig voltak esős napok – amikor voltak, akkor viszont özönvízszerűen ömlött az eső, sőt, számos helyen jégeső. Ezek további károkat okoztak a földeken, így hiába élte túl az aszályos időszakot számos növény, a jég ellen már sok esetben nem volt mit tenni. De hogy pontosan milyen mértékű károk keletkeztek és mi várható az elkövetkezendő hónapokban, annak járt most utána az Agrárszektor
Élelmiszeripari termékek kereskedésével csaltak áfát
2020. július 22. 09:41
Több milliárd forint áfát csalt egy Budapest és Győr környéki cégeket irányító bűnbanda élelmiszeripari termékek kereskedésével, a gyanúsítottak közül a Budai Központi Kerületi Bíróság öt embert letartóztatott - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense kedden az MTI-t.

