Siralmas a munkajogi felkészültség

2020. január 16. 11:42
Alapszintű munkajogi képzésnek helye lenne a szakképzésben és a felsőoktatásban is, hiszen az iskolából kikerülőkből biztosan munkavállalók és munkaadók lesznek. Dr. Ferencz Jácint, ügyvéd szerint, azonban jelenleg sokan azzal sincsenek tisztában, mit írnak, íratnak alá a munkaszerződés megkötésekor. Ennek jegyében, többek között a munkaviszony alapelveiről, magatartási követelményeiről is beszélni fog a HR Portal februári munkajogi workshopján.

A közelmúltban olvastunk egy újságcikket, amelyben azt mondta, hogy a társadalom munkajogi felkészültsége nagyon alacsony. Mire gondol pontosan?
Valóban nem állunk jól e téren, mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldalon nagy hiányosságok vannak, amelyeket túl nagyvonalúan kezelünk a mindennapokban. Sokan azt gondolják, hogy egyik pillanatról a másikra tudnak majd munkahelyet váltani, közben még azzal sincsenek tisztában, hogy mit írtak alá a munkaszerződésükben, vagy a tetteiknek milyen kártérítési következményei lehetnek. A munkáltatók ugyanígy a másik oldalon gyakran az internetről letöltött sablon munkaszerződéssel dolgoznak. Ami mindenre jó, csak arra nem, hogy rögzítsék, miben is állapodtak meg a felek. Ellenőrzés esetén lehet ugyan lobogtatni, de nem jelent biztonságot egyik oldalnak sem.
 

A „Készülj fel a 2020-as Munka törvénykönyve változására!” - című munkajogi workshopra január 17-ig még elérhetők Early Bird jegyek. A jelentkezés és a részletes program ITT található.



 

 

 

 

 

 

Hogy lehetne ezen változtatni?
Valószínűleg hosszú idő alatt, de tudatos képzéssel ez már középtávon megvalósítható. Nem értek egyet azzal, hogy a munkaügyi ellenőrzések rászorítják a feleket a felkészülésre vagy a tartós jogkövetésre. Ennek hatása a gyorshajtások visszaszorításával azonos. Akit elkapnak, jól megbüntetik, de legtöbbször számítunk rá, hol vannak a traffipaxok. Ott lassítunk, utána pedig újra rálépünk a gázra.
A megfelelő, alapszintű munkajogi képzésnek helye lenne a szakképzésben és a felsőoktatásban is, ugyanis az iskolákban munkavállalókat és munkáltatókat képzünk. Az gyakori, hogy valaki nem a tanult szakmájában helyezkedik el, az viszont kifejezetten ritka, hogy az iskolásból ne válna dolgozó, esetleg vezető.

Van olyan terület, amit hangsúlyosnak tart a munkajogon belül?
Természetesen igen. Ha valaki a munkaviszony alapelveivel, az általános magatartási követelményeivel tisztában van, akkor sem fogja nagy meglepetés érni, ha a tételes szabályt nem ismeri az adott helyzetre. Tudatosítani kell a felekben, hogy együtt kell működniük, figyelemmel kell lenniük egymás érdekeire, személyiségi jogaira, jó hírnevére. Mind munkaidőben, mind azon kívül. Ha valaki ezek szerint teljesít a munkaviszonyban, akkor a másik féltől is hasonló magatartást várhat el. Ezért is választottuk ezt a kérdéskört a workshop egyik fő vezérfonalául.

Early bird jegyek január 17-ig itt vásárolhatók.

hrportal.hu

Kapcsolódó cikkek

Nagyon elbánhat a vírus több mint egymillió uniós munkavállalóval

2020. szeptember 14. 11:50
A járvány egyik kényszermegoldása lett az otthoni munkavégzés, ami egyes visszajelzések alapján több cégnek is megtetszett. Ennek azonban lehet egy kellemetlen mellékhatása is: a jelenlegi adószabályok alapján ugyanis, ha az otthoni munkavégzés állandósul, megváltozhat az adózás illetősége, ami jelentős összegeket húzhat ki nemcsak a munkavállalók, de az őket foglalkoztató cégek zsebéből is. Így könnyen előfordulhat, hogy vége szakad a home office kényelmének.

Munkatársakból hisztis fogyasztók: mit tehetnek a műszakvezetők és a HR?

2019. június 18. 07:57
A munkáltatók az utóbbi időben egyfajta igénykielégítési versenybe kerültek, túlságosan kiszolgálják a munkavállalók igényeit. A munkavállaló pedig könnyedén részesévé, sőt résztvevőjévé válik a játéknak - véli a műszakvezetők képzésével három éve foglalkozó Ujváry András, az Exline Kft. ügyvezetője. Lényegében a dolgozó hisztis fogyasztóvá válik, aki egyre kevesebbet akar beletenni a vállalatba, egyre többet pedig kivenni belőle. A kör bezárult. Van megoldás? Van, ez pedig nem az anyagi, hanem a dolgozók alapvető pszichoszociális igények kielégítése: tartozni valahová és biztonságban lenni.