Soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra

2021. február 23. 09:09
Komoly, soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra az évtized végéig, a korábbi európai uniós költségvetési ciklusokhoz képest jóval nagyobb összegből újulhat meg az ágazat - mondta az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, a lap hétfői számában megjelent interjújában.
Soha nem látott fejlesztések várnak a hazai élelmiszeriparra

Erdős Norbert óriási lehetőségnek nevezte, hogy a 2021 és 2027 közötti uniós költségvetési időszakban a vidék több mint 4500 milliárd forintos forrásból és az elérhető legnagyobb, nyolcvanszázalékos állami kiegészítés mellett fejlődhet. A vidékfejlesztési programban a korábbi uniós ciklushoz képest háromszor akkora fejlesztési keretre pályázhatnak az élelmiszeripar szereplői - mutatott rá. Közölte, hogy várhatóan már az idei első fél évben megjelenik egy kiírás a mezőgazdasági termelők és az élelmiszeripari ágazat mikro- és kisvállalkozásainak, jellemzően eszközbeszerzés támogatására. Terveik szerint a második fél évtől újabb pályázat indul a nagyobb összegű, immár tőkeerősebb szereplők számára - tette hozzá Erdős Norbert.

Elmondta azt is, hogy az előző ciklus kifizetései még nem zárultak le, így a beruházások megvalósulása, majd az eredmények mérése még nem lehetséges. Cél, hogy a hétéves pénzügyi keretből a teljes ágazat részesülhessen, méret szerinti megkötés és a tevékenység jellegének meghatározása nélkül. Annak érdekében, hogy az élelmiszeripari támogatásokra a pályázatok az ágazat igényeknek megfelelően legyenek kiírva, online egyeztetéssorozatot indítottak az élelmiszer-előállítás érdekképviseleteivel és a szektor más szereplőivel - közölte az államtitkár.

Szerinte a 2027-ig tartó ciklus végére újra meghatározó szereplőként térhet vissza a magyar élelmiszeripar a nemzetközi versenybe. A hazai szereplőknek most minden adottságuk és lehetőségük meglesz arra, hogy hét év múlva beérjék, megközelítsék a legfejlettebb európai versenytársakat - mondta Erdős Norbert. Az államtitkár beszélt arról is, hogy a lakosság elkötelezett a hagyományos termékek mellett, ezért az alternatív fehérjeforrásokat, például a műhúsokat vagy az étkezési rovarokat komoly vizsgálatnak veti alá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.

www.kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

Veszélyes anyag lehet ebben a zabpehelyben, ne egye meg

2020. december 11. 12:13
Az Auchan áruházlánc tájékoztatása szerint az alábbi termék minősége nem megfelelő, ezért biztonsági okokból az alábbi azonosítókkal rendelkező „AUCHAN NAGY SZEMŰ ZABPEHELY 500 g" megnevezésű terméket visszahívják.

Fillérekből, az ablakban is termesztheted ezt a szuperélelmiszert: így csináld!

2020. április 04. 07:51
Ha mindenképp feldobnánk az étkezéseinket valami saját termesztésű zöldséggel, nem kell egyből a boltba rohanni. Ha nincs kertünk, de van néhány szabad befőttesüvegünk, máris nekiláthatunk a termesztésnek. A csíráztatást nem olyan bonyolult, mint elsőre tűnik, ráadásul rengeteg tápanyagot és vitamint juttathatunk a szervezetünkbe, az így növesztett zöldségekből. A HelloVidék most összegyűjtötte, mire lesz szükséged, ha belevágnál és mit is érdemes ültetni, a sikeres betakarításhoz.