Sosem látott pedagógushiánnyal kezdődik az idei tanév: rengeteg a betöltetlen álláshely

2023. augusztus 23. 10:45
Ugyan van még pár nap az iskolakezdésig, de eddig úgy tűnik, a 2023/2024-es tanév is úgy indul, hogy több száz pedagógus hiányzik a rendszerből a hivatalos adatok szerint. Ahogy a Pénzcentrum írja, a valódi szám azonban még ennél is magasabb lehet. Leginkább matematika, fizika, informatika és angoltanárok hiányoznak a rendszerből és főleg a fővárosban és Pest vármegyében.
Sosem látott pedagógushiánnyal kezdődik az idei tanév: rengeteg a betöltetlen álláshely
Ahogy a portál írja, tavaly ilyenkor, pontosabban 2022. augusztus 11-én a közszféra állásportálján 1846 álláshirdetésre várták még a tanárok jelentkezését, 2023 harmadik hetében pedig a hivatalos csatornán keresztül 166 tanárt kerestek országszerte. A mostani szám a tavaly augusztusinak a harmada, bár kétséges, hogy 1200 fővel csökkent a hiány, a különbségnek feltehetően más oka van. Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint nincs minden üres álláshely meghirdetve a Közszolgálati Állásportálon. Eddig ugyan kötelező volt, de 2024. januárjától már nem lesz az, és úgy tűnik, sok helyen előrehozták ezt a határidőt.
Forrás: Pénzcentrum
A portál által kigyűjtött adatokból nem csak a területi adatok rajzolódnak ki, hanem az is, milyen szakos tanárokból van a legnagyobb hiány. Elsősorban matematikatanárok kellenek az országnak: összesen 125 hirdetésben keresnek konkrét szakpáros, egyszakos, de gyakorlatilag nagyrészt mindegy milyen, csak matektanár legyen.
Forrás: Pénzcentrum
Ám szintén aggasztó a helyzet a fizika és informatika-tanárokat kereső hirdetések szerint, ahogy nyelvtatárokra is óriási szükség lenne: angol szakost kereső hirdetést 81-et találtunk, német szakost 30-at.
 
forrás: hellovidek.hu

Kapcsolódó cikkek

Tíz százalék fölötti béremelés jöhet a legtöbb magyar cégnél – a szellemi dolgozókon van a sor

2024. január 15. 17:11
Ezekben a hetekben tárgyalják a 2024-es bérmegállapodásokat a hazai cégeknél: akiknél sikerült egyezségre jutni, ott szinte mindenhol két számjegyű mértékben emelték a fizetéseket.

Akiknek a torkán már nem lehet lenyomni, hogy mindent tűrni kell – mit művel a Z generáció a munkahelyeken?

2023. február 08. 12:24
Nem munkakerülő a Z generáció, csak úgy érzi, hangot adhat a vágyainak, és ezzel felkavarhatja az állóvizet a munkahelyeken. Nincs két egyforma fiatal, de a mostani pályakezdők preferenciái és lehetőségei is teljesen mások, mint az előző nemzedékeknek. Ez azonban nem egyenlő azzal, hogy lusták lennének, vagy ne szeretnének dolgozni.
 
Szervezkedésbe kezdett az amerikai Z generáció (az 1990-es éve közepe és a 2010-es évek eleje között születetetteket sorolják ide) a munkahelyeken, hogy szembeszálljon a munkavállalókat kizsigerelő vezetéssel – írta nemrég az Insider. A lap hosszú cikket szentelt annak, hogy bemutassa: a hiedelmekkel ellentétben a Z generáció tagjai nem lusták, csupán nem hajlandók elfogadni azt a mérgező munkahelyi környezetet, amelyet a megelőző generációk tagjai teremtettek.