Stratégiai szerepet tölt be az élelmiszeripar

2020. november 16. 09:41
Az élelmiszeripar szereplői a járványhelyzet idején is biztosítják az ország élelmiszer-ellátását, amiért köszönettel tartozunk nekik – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára pénteken a SPAR bicskei Regnum Húsüzem és Oktatóközpontban.
Stratégiai szerepet tölt be az élelmiszeripar

Az államtitkár hozzátette: a magyar agrárium tavasszal már bizonyította, hogy a legnehezebb körülmények között is helytáll, a gazdák erőfeszítései a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart stratégiai ágazattá emelték. Emlékeztetett arra, hogy a koronavírus gazdasági hatásainak ellensúlyozása érdekében az Agrárminisztérium 25 milliárd forintos támogatási programot indított a mezőgazdaság és élelmiszeripar szereplői számára, ebből hét milliárd forint válságkezelő támogatás érkezett az élelmiszer-feldolgozó vállalkozásokhoz. Erdős Norbert kiemelte, évek óta nő a minőségi élelmiszerek iránti kereslet, ami a fogyasztók választásának szempontjából is nagy hangsúlyt kap. A Magyar Élelmiszerkönyv hústermékekre vonatkozó előírásának hatására is az abban szabályozott, Magyarországon hagyományosan előállított és ismert húskészítmények minősége javult, a vásárlók választását pedig a termékeken feltüntetett még szélesebb körű jelölés segíti.

Kelemen Gergely

 

Az államtitkár a bicskei Regnum húsüzemben találkozott a cég élelmiszeripari cégvezetőjével és ügyvezető igazgatójával. Az eseményen elhangzott, az ország egyik legmodernebb technológiával működő üzeme folyamatosan bővíti kapacitását, ahol 2019-ben már 13 millió kilogramm bontott sertéshúst és 1 millió kilogramm bontott marhahúst dolgoztak fel.

 

kormany.hu

Kapcsolódó cikkek

A biztonságos élelmiszer-ellátás kulcskérdés

2021. február 12. 08:56
Az élelmiszerbiztonság, a termékek nyomon követhetősége, a magas minőség és az áru ízléses megjelenése kulcskérdés a kiélezett piaci versenyben – mondta Erdős Norbert, az Agrárminisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a TESCO Fogarasi úti áruházában tett látogatáson.

Sokan eszik ezeket a növényeket: nem is sejtik, valójában mérgezőek

2020. június 15. 07:55
Óvakodj ezektől a növényektől vagy bizonyos részeiktől, amiket lehet, hogy te is gyakran fogyasztasz! Sok olyan gyümölcs, zöldség, gumó és más növény van, amit szívesen eszünk, de titokban veszélyt jelenthetnek az egészségünkre, ha nem megfelelő módon készítjük el vagy esszük meg őket.