Szamócapalánta-előállítóknak és -forgalmazóknak nyújt tájékoztatást a Nébih
2023. május 03. 18:25
Az elmúlt évek ellenőrzéseinek köszönhetően az illegális szamócaszaporítások száma csökkent, azonban még jelenleg is vannak visszaélések e téren. A problémák sok esetben a szabályok ismeretének hiányából fakadnak, ezért a Nébih szakemberei összegyűjtötték a legfontosabb tudnivalókat.
A gyümölcs-szaporítóanyag előállításához és forgalomba hozatalhoz a növénytermesztési hatóság által kiadott engedély szükséges. A szamóca (Fragaria L.) is e körbe tartozik.
Ráadásul esetében a faiskolai termelés során a nagyszámú európai fajtaoltalommal védett fajta miatt is kiemelt figyelmet kell fordítani a szaporításba vont fajták jogszerű használatára.
A legfontosabb követelményekről, valamint a kérelem benyújtásáról összeállított tájékoztató cikk elérhető a Nébih portálon.
Fontos kiemelni, hogy minden – bármely online felületen történő – értékesítésre felkínálás, már önmagában forgalmazási tevékenységnek minősül. A Nébih és a kormányhivatalok szaporítóanyag-felügyelői a jövőben is kiemelt figyelmet fordítanak majd a szaporítóanyag-előállítás jogszerűségének vizsgálatára, betartatására.
Forrás: Nébih
Kapcsolódó cikkek
Átadták hazánk legnagyobb uborkatermesztő üvegházát
2024. május 21. 13:21
Átadta második magyarországi üvegházát Ács határában a szlovák és magyar tulajdonban lévő GreenCoop. A hathektáros létesítményben termálhő felhasználásával évente hozzávetőleg 12-14 millió darab kígyóuborkát termesztenek.
Szennyezett, penészes tojásokat vont ki a forgalomból a NAV
2023. június 07. 13:59
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai mintegy 20 ezer koszos, penészes, jelöletlen tojást találtak egy magyar rendszámú teherautó rakterében, a 47-es főúton - közölte a hatóság tegnap.

