Száraz falevélből készül az újfajta papír

2024. június 27. 20:57
Világszerte az összes ipari célú fakitermelés több mint 30 százalékáért a papír gyártása a felelős. Most ez megváltozhat.
Száraz falevélből készül az újfajta papír
Ennek a mai napig fontos alapanyagnak az előállítása aránytalanul terheli a környezetet. Készítenek papírt ipari kenderből is, de ez a papírgyártók lobbitevékenysége miatt nem tudott elterjedni.
 
Egy ukrán startup, a Releaf Paper most egy új megoldást alkalmaz az ágazat fenntarthatósága érdekében: egészséges fák kitermelése és feldolgozása helyett elhalt, száraz levelekből állít elő papírt.
 
Valentyn Frechka alapító még iskolás korában kezdett el érdeklődni a biokémia iránt, és ismereteit később arra használta fel, hogy új módszert találjon a cellulóz előállítására, amely a papír kulcsfontosságú összetevője. Azt tűzte ki célul, hogy ezt olyan anyagból vonja ki, amelynek a hiánya kevésbé fáj az anyatermészetnek, mint a sok szempontból értékes fáé.
 
Először fűvel és szalmával végzett kísérleteket, de ezek nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Azután arra gondolt, talán érdemes lenne falevelekkel is próbálkoznia és azokból kinyernie a papír gyártásához szükséges rostokat. Mire az első tesztek sikerrel zárultak, sajnos kitört a háború, ezért Frechka Párizsba költözött, ahol Alexandre Sobolenkóval együtt megalapították a Releaf Paper nevű céget.
 
A módszer optimalizálásával mára eljutottak oda, hogy vegyi és mechanikai eljárások ötvözésével 2,3 tonna lehullott falevélből egy tonna cellulózt állítanak elő. Ugyanehhez a mennyiséghez 17 kifejlett fára lenne szükség. A gyártáshoz szükséges alapanyagot európai városokból gyűjtik össze.
 
A módszer további előnye, hogy a faleveleket egyébként gyakran elégetik, tovább szennyezve a levegőt.
 
A gyártásból visszamaradó lignint is felhasználják: a leveleket biztosító városoknak adják vissza, amelyek biotrágyaként hasznosíthatják. Így ezen az üzleti modellen mindenki nyer – még a természet is.
 
Az eljárás során a levelekből eltávolítják a szilárd részeket, megszárítják, majd pelletté alakítják őket, ami lehetővé teszi, hogy a vállalat a nyersanyagot egész évben tárolja és folyamatos termelési ciklust tudjon biztosítani évszakoktól függetlenül. A pelletből végül rostot, majd abból pépet állítanak elő, amit préseléssel lapokká hengerelnek.
 
Ráadásul mindeközben a hagyományos papírgyártáshoz szükséges víz töredékét használják csak fel, miközben 78 százalékkal kevesebb szén-dioxidot bocsátanak ki. Továbbá a levélből készült papír 30 nap alatt bomlik le a talajban, ami a hagyományos papír bomlási idejének a kilencede.
 
Az induló vállalkozás havonta hárommillió bevásárlótáskát gyárt, és ügyfelei közé tartozik a L'Oréal, a Samsung és a Google. A vállalat jelenleg évente 5000 tonna falevél feldolgozására képes.
 
Forrás: agroinform.hu/zoldpalya.hu

Kapcsolódó cikkek

Az importált mézeknek majdnem a fele hamis az Európai Közös Kutatóközpont vizsgálata szerint

2023. március 31. 11:49
A vizsgálatban 15 uniós országon kívül (Belgium, Bulgária, Csehország, Németország, Dánia, Görögország, Spanyolország, Franciaország, Magyarország, Írország, Olaszország, Litvánia, Lengyelország, Románia, Svédország) Svájc és Norvégia is részt vett. A 320 mintából, melyet az adott országok kompetens hatóságai vettek, 147 azaz a minták 46%-a nem felelt meg az uniós előírásnak (2001/110/EC).
Az Európai Közös Kutatóközpont (Joint Research Center) alaposan megvizsgálta azt a szúrópróbaszerűen vett 320 mintát, mely 20 mézexportőr állam mézszállítmányából származott.

Merre tart a magyar tarka? - Mi vár a hazai állattartókra a következő években?

2023. augusztus 16. 15:32
Hogyan változik az állattartás uniós és hazai szabályozása? Milyen lehetőségei vannak a magyar tejágazatnak a gyorsan változó gazdasági környezet és a tejhelyettesítő termékek szorításában? Mit eredményez az antibiotikum-használat szigorítása? Ezekről mind szó esett Bonyhádon, a „MillFood” XXI. Tarka Fesztivál keretében megtartott 25. országos agrárfórumon.