Szárazföldön is vitorlázhatunk a balatonfüredi adventi vásáron
2024. november 20. 14:01
Advent első hétvégéjén november 29 – december 1. között rendezik meg a III. Kékszalag Port Adventi vásárt Balatonfüreden, a Kékszalag Port kikötőben. A szervezők az idei évben is helyi és környékbeli kézművesekkel, gasztronómiai szolgáltatókkal, valamint Karácsonyi Vitorlás Faluval várják a látogatókat, de emellett számos újdonsággal is készülnek.
Immár hagyományosnak mondható, hogy karácsony közeledtével, az adventi ünnepkörben egy hétvégére ünnepi köntösbe öltözik Balatonfüred legújabb kikötője a Kékszalag Port. Csakúgy, mint tavaly, az idei esztendőben is háromnapos eseményt szerveznek, mégpedig advent első hétvégéjén ezzel megnyitva az ünnepkört Balatonfüreden.
Amellett, hogy a vásárba látogatók közvetlenül a Balaton partján hangolódhatnak az ünnepre, több, mint egy tucat helyi és környékbeli kézműves szolgáltató termékeiből válogathatnak.
Ezúttal is felépül a Karácsonyi Vitorlás Falu a kikötőben, ahol lehetőségük lesz a fiataloknak vitorlázásra a szárazföldön egy sailmaker segítségével, elsajátíthatják a legalapvetőbb csomók megkötésének technikáját, valamint bárki elkészítheti saját adventi koszorúját vagy karácsonyi ajtódíszét amelyhez a szervezők a kellékeket és az alapanyagokat ingyenesen biztosítják.
A két évvel ezelőtt, akkor első ízben megrendezett vásár ötlete onnan ered, hogy szeretnék megtölteni a kikötőt a klasszikus szezonokon túl is megtölteni élettel.
A Kékszalag Portban indul az idei adventi szezon Balatonfüreden (Fotó: Kékszalag Port)
„Bár a nálunk lévő hajók egy része már a téli álmára készül, a Kékszalag PORT kikötő az év 365 napjában nyitva áll a látogatók és az érdeklődők előtt. A téli szezon most az adventi vásárral indul, de a hűvösebb hónapokban számos elméleti vitorlásszakmai munka zajlik nálunk. Emellett már most javában dolgozunk a következő évi programok összeállításán, melyből természetesen nem hiányozhat a vitorlázás sem!” – fogalmazott Holczhauser András, a Kékszalag PORT vezetője.
A vásárra idén is elfogadta a meghívást a DN Jégvitorlás Osztályszövetség, amely jóvoltából bárki megcsodálhatja a kiállított jégvitorlásokat és megismerheti történetüket.
A III. Kékszalag PORT Adventi Vásár nyitvatartása:
2024. 11. 29. (péntek): 14:00 – 18:00
2024. 11. 30. (szombat): 10:00 – 18:00
2024. 12. 01. (vasárnap): 10:00 – 16:00
A III. Kékszalag PORT Adventi vásár kiállítói listája és programtervezete az esemény Facebook oldalán folyamatosan frissül.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Végvári vitézek népesítik be hétvégén a gyulai várat
2023. július 26. 16:42
Több mint kétszáz hagyományőrző idézi meg a gyulai vár 457 éve zajlott ostromát július 28. és 30. között a XI. Gyulai Végvári Napokon.
Tizenhat hagyományőrző csoport több mint kétszáz tagja hadijáték keretében eleveníti fel a gyulai vár 1566-os ostromának valós eseményeit, amikor a mintegy tizenötszörös túlerőben lévő oszmán hadsereg ostromolta az erődítést. Az egykori történéseket élőben Csikány Tamás hadtörténész, nyugállományú dandártábornok kommentálja majd.
Újra látogatható a nagycenki Széchenyi-kastély parkja
2023. március 14. 12:15
Szerdától a „legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István által megálmodott kastélypark új élményekkel várja a látogatókat Nagycenken.
Március 15-én ismét megnyitja kapuit a nagycenki Széchenyi- kastély parkja, amely a kastély turisztikai célú fejlesztése keretében újult meg.

