Százból 77 helyen megsértik a munkavédelmi szabályokat

2017. május 31. 10:32
Alig volt javulás a munkavédelmi szabályok betartásában az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest Magyarországon, az ellenőrzött 3853 munkáltató 77 százalékánál találtak szabálytalanságot az ellenőrök – ismerteti jelentésében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkafelügyeleti főosztálya a tárca honlapján.

Az ellenőrök 80 esetben, összesen 38,27 millió forint munkavédelmi bírságot szabtak ki az első három hónapban.

Az egészséget nem veszélyeztető és a biztonságos munkavégzésre vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzésénél 59 330 munkavállaló munkavégzési körülményeit vizsgálták, és az ellenőrzött dolgozók 69,5 százalékánál tapasztaltak szabálytalanságot. Ez az arány szinte megegyezik az előző év azonos időszakában mért adattal, amikor 64,2 százalékánál találtak rendellenességet – derül ki a jelentésből. 

A munkavédelmi hatóság megállapította, hogy a szabálytalan körülmények között foglalkoztatott munkavállalók 30,7 százalékának súlyos szabálytalanságok mellett kellett dolgoznia. Ez az arány is alig tér el a 2016 első negyedévében mért 30,3 százaléktól. 

Az ellenőrzések elsősorban a feldolgozóipar, az építőipar, a gépipar, a mezőgazdaság, az egészségügyi, szociális ellátás és a bányászat területére irányultak, ahol a munkavállalók egészségének, biztonságának veszélyeztetése gyakoribb és súlyosabb is. Az összes intézkedés 58 százaléka munkavédelmi, 27,8 százaléka munkabiztonsági, 14,2 százaléka pedig munkaegészségügyi intézkedés volt – ismertették.

A jelentés szerint a munkáltatói mulasztások 7,8 százaléka a villamosbiztonsági hiányosságokból, 7,3 százaléka pedig a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából adódott. Intézkedniük kellett a felügyelőknek még a veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése és a munkavédelmi ismeretek hiánya miatt is, az összes eljárás 6,3 százaléka, illetve 5,8 százaléka volt ilyen.  

2017 első három hónapjában a munkavédelmi hatóság 37 esetben szabott ki eljárási bírságot, összesen 3,41 millió forint értékben, 16 esetben pedig közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte a munkáltatókat, összesen 265 ezer forint értékben – tették hozzá.

adozona.hu

Kapcsolódó cikkek

Cél az élelmiszerek minőségének emelése

2017. november 09. 08:17
A kormány Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiájának célja, hogy egészséges, kiváló minőségű, biztonságos termékek kerüljenek az asztalunkra, s ezek előállítása, kereskedelme, felhasználása, fogyasztása során a társadalom magas fokú tudatosságot és felelősséget tanúsítson - mondta beszédében Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a XII. Növényorvosi Napon, Gödöllőn.

Azt akarja a kormány, hogy mindenki ilyen tejeket igyon

2016. május 06. 09:21
Átállítaná az egészségesebbnek tartott friss magyar tejek fogyasztására a hazai lakosságot a kormány azzal, hogy csak e termékkörben csökkentené 18 százalékról 5 százalékra 2017-től az áfát. A ma népszerű tartós tejek 18 százalékos áfakulcsának megtartásával viszont továbbra is teret engednének az árletörő hatású áfacsalásos importnak, holott e termékkörben az adómérséklést a tejpiaci válság miatt demonstráló tejtermelők kifejezetten kérték. Az egyoldalú áfamérséklés egyes vélemények szerint uniós adószabályozási vitákat robbanthat ki, a hazai tejtermelőket pedig további likviditási nehézségekkel fenyegetheti.