Szeptember 1-jétől megszűnhet a kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat
2024. augusztus 28. 15:02
A Belügyminisztérium rendelete értelmében szeptember 1-től megszűnik a kötelező orvosi alkalmassági vizsgálat. A kötelezettség azonban nem teljesen tűnik el, hiszen a jogszabály a jövőben is meghatározhat olyan munkaköröket és foglalkozásokat, amelyek betöltésekor a továbbiakban is kötelező lesz az orvosi vizsgálat. Emellett pedig a munkáltató saját maga is előírhatja az alkalmassági vizsgálatot a munkavállaló számra a munkakör betöltésének feltételeként.
Dr. Sonkoly Iván békéscsabai háziorvos elmondta, az ezzel kapcsolatos értelmező rendelet jelenleg is folyamatban van, illetve még csak az előterjesztést lehetett megismerni. Amennyiben a változást elfogadják, akkor szeptember 1-jétől fogják részletesen meghatározni, hogy melyek azok a munkakörök, ahol továbbra is kötelező a munkaalkalmassági vizsgálat. Minden más esetben a munkáltató döntésétől függ, hogy megtartja-e a munkaalkalmassági vizsgálatokat továbbra is.
– A szakma általános véleménye az, hogy érdemes lett volna megtartani továbbra is a munkaköri alkalmassági vizsgálatokra vonatkozó kötelezettséget minden munkavállaló esetében, hiszen akár az irodai munkaköröknél is előfordulnak olyan kockázati tényezők, amelyek az egészségügyi állapotot befolyásolhatják, így például a képernyő előtti munkavégzés, bizonyos ergonómiai tényezők – ismertette a szakember.
Az üzemorvosi praxist is ellátó háziorvos kiemelte: tekintettel arra, hogy a munkáltatónak továbbra is joga van elrendelni a munkaköri alkalmassági vizsgálatot, az lenne a helyes, hogyha ezt minél többen megtennék. Ez érdeke a munkavállalónak és a munkáltatónak is. A munkavállalónak azért, mert népegészségügyi szempontból fontos, hogy a betegségeket korán felismerjék. Nagyon sok olyan munkavállaló van, akinek ez az egyetlen lehetősége, hogy orvossal találkozzon, hiszen ha nincs panasza, ha nincs tünete, akkor nem megy orvoshoz, így viszont lehetőség van arra, hogy korán felismerjék, kezelés alá vegyék a betegségeket.
Dr. Sonkoly Iván aláhúzta, a munkáltatók látszólag költséget takaríthatnak meg a döntéssel, ám hosszabb távon többletköltségeik keletkezhetnek, hiszen amennyiben nem egészséges dolgozót foglalkoztatnak, akkor könnyen lehet, hogy az egyén táppénzre kerül, amely költségnek egy részét a munkáltatónak kell viselnie. Emellett pedig, ha az üzemorvos továbbra is fenntartja a szerződését, akkor közre tud működni a munkaköri ártalmak feltárásában, kockázatbecslésben, tehát segíti a munkáltatót azokban a feladatokban, amely továbbra is kötelezettsége marad. Ilyen feladat például a munkabalesetek, a foglalkozási eredetű megbetegedések kivizsgálása, a veszélyforrások feltárása.
Kása István Zoltán, a Marzek Kner Packaging Kft. ügyvezetője elmondta, a cég 500 főt foglalkoztat jelenleg Békéscsabán, két telephelyen. A csomagolóanyag-gyártó kft. a jogszabályi változás ellenére is úgy döntött, hogy folytatni szeretné a gyakorlatot.
– Egyrészt szeretnénk elkerülni a kockázatot, amely mind a két felet fenyegeti ebben az esetben. A munkavállalók esetleg egy olyan munkakört próbálnak betölteni, amely a saját egészségügyi állapotukat fenyegetheti, vagy akár ronthatja is. Másrészt, minket is veszélyeztet a helyzet, hiszen ha nem ismerjük a munkavállalóinknak, a kollégáknak az egészségügyi állapotát, és olyan munkával bízzuk meg, amely révén kialakulhat egy foglalkoztatási megbetegedés, akkor ezzel kapcsolatban nekünk helytállási kötelezettségünk van. Emiatt mi fenntartottuk ezt a gyakorlatot – ismertette az ügyvezető.
A néhány nappal ezelőtt kihirdetett új jogszabály alapján a gyártásban résztvevő dolgozóknak továbbra is kötelező lesz az orvosi vizsgálat. A vállalat a kialakult módszert szeretné megtartani a fehérgalléros állományra nézve is, amely gyakorlatilag évi vagy kétévi vizsgálatot tesz kötelezővé.
Kása István Zoltán ismertette, hogy minden második évben szűrőbusz segítségével is igyekeznek felmérni munkávállalóik egészségügyi állapotát. Emellett az évek alatt kialakult, a napi gyakorlatba beépült programjaikkal támogatják az egészségmezőrzést, többek között közös mozgással, egészségnapokkal.
forrás: behir.hu
Kapcsolódó cikkek
Az éghajlati stresszhelyzetben lévő Irak 5 millió fát ültet el
2023. március 17. 12:59
Irak miniszterelnöke kampányt hirdetett az éghajlatváltozás súlyos hatásainak leküzdésére a vízhiányos országban, többek között ötmillió pálma és egyéb fa ültetésével. Az olajban gazdag, de háború sújtotta Irak rendkívüli nyári hőségtől, gyakori aszályoktól, elsivatagosodástól és rendszeres porviharoktól szenved, melyeket a melegedő bolygó tovább súlyosbít.
Mohammed Shia al-Sudani miniszterelnök egy klímakonferencián elmondta, hogy már több mint hétmillió irakit érintett az éghajlatváltozás, és több százezer embernek kellett elhagynia az otthonát az aszály miatt.
Olyan kihívásokra hivatkozott, mint a 'magas hőmérséklet, az esők hiánya és a növekvő porviharok', valamint a zöldfelületek zsugorodása, amelyek mind 'fenyegetik az élelmiszerellátást, az egészséget, a környezetet és a közösség biztonságát'.
Pulykapénz: lehet, hogy sokan teljesen hiába várják, idén az alacsony inflációhoz igazodnak a cégek
2024. december 19. 20:46
A tavalyinál kevesebb munkavállaló számíthat az év végén béren kívüli juttatásra a munkaadójától, a cégek ugyanis már a jövő évi béremelésekre helyezik a hangsúlyt – mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda.

