Szijjártó: 16 embert mentettek meg Törökországban a magyar mentők

2023. február 08. 13:09
Eddig 16 ember köszönheti az életét a magyar mentőalakulatoknak, hamarosan pedig bővül a mentésben résztvevő magyar kontingens Törökországban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
 
A tárcavezető azt írta: "éjszaka és reggel is szívszorító hírek érkeztek Törökországból", a földrengés halálos áldozatainak száma megközelíti az öt és fél ezret, a sérülteké pedig a 35 ezret. A kutatási, mentési munkálatok kritikus fázisba érnek, de még mindig van remény arra, hogy túlélőket találnak a romok alatt - mutatott rá.
Szijjártó: 16 embert mentettek meg Törökországban a magyar mentők
Közölte: már hat magyar kutató-mentő egység dolgozik Hatay tartományban. "Köszönjük és nagyra becsüljük az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Baptista Szeretetetszolgálat, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat, az Életjel Szolgálat, a Terrorelhárítási Központ és a Református Szeretetszolgálat munkatársainak és önkénteseinek azt az áldozatos munkát, melyet végeztek az elmúlt órákban és napokban" - fogalmazott.
 
Kiemelte: eddig 16 ember köszönheti az életét, a túlélését a magyar mentőalakulatoknak.
 
Kitért rá: ma reggel a Budapesti Önkéntes Mentőszervezet egysége is Törökországba érkezett, így délutántól már 156 főből és 28 kutyából áll a mentésben résztvevő magyar kontingens. "Büszkék vagyunk rájuk" - tette hozzá.
 
Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy a Fradi és a Kisvárda utánpótlás focistái jól vannak, csakúgy, mint az a 18 magyar, aki a katasztrófa sújtotta területen tartózkodik.
 
forrás: portfolio.hu

Kapcsolódó cikkek

A Dél-Alföldön szépen szaporodtak a búbosbankák

2023. augusztus 11. 13:35
A Körös-Maros Nemzeti Park tájait járva szinte mindenütt találkozhatunk búbosbankákkal. Idén a költések jól sikerültek, szépen szaporodott az állomány.
 

Rendkívüli! Újabb nyugdíjemelést jelentett be Orbán Viktor: ennyit kapnak januárban az idős magyarok

2022. december 14. 13:56
anuár elsejétől 15 százalékkal megemelik a nyugdíjakat - jelentette be Orbán Viktor a Facebookon. Az erről szóló rendeletet már alá is írta a miniszterelnök.