Tavasztól két új programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló

2023. április 11. 15:33
Tavasztól két új ismeretterjesztő és egyben szórakoztató programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
 
Április 12-én indul a Kozmikus tudásunk határai című élő előadássorozat Kiss László Széchenyi-díjas csillagász vezetésével, április 22-től pedig az előre meghirdetett alkalmakon ismét megnyitja kapuit a látogatók előtt a Svábhegyi Csillagvizsgáló összes programhelyszíne.
Tavasztól két új programsorozattal jelentkezik a Svábhegyi Csillagvizsgáló
A szervezők közleménye szerint a Kozmikus tudásunk határai című, élőben látogatható előadássorozaton a csillagászati kutatás új horizontjaiba és kulisszatitkaiba kaphatnak bepillantást az érdeklődők. A hatrészes előadássorozat, amely főként a felnőtt közönséghez szól, tematikáját tekintve felöleli a teljes Naprendszert, más csillagok körüli bolygókat és a földön kívüli élet lehetőségeit. A bolygórendszerektől továbbhaladva az érdeklődők megismerhetik egyebek mellett az extrém csillagok világát és a Tejút szerkezetét is.
 
Kiss László csillagász előadásait minden második szerdán a Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet előadójában tekinthetik meg az érdeklődők.
 
Április 22-től októberig pedig a csillagvizsgáló összes csillagászati programhelyszíne szabadon bejárható lesz az előre meghirdetett szombati napokon.
 
A kisebb gyerekekkel érkezőket már délután 17 órától számos interaktív programmal várják a szervezők. A gyerekek kipróbálhatják egyebek mellett a bolygók és a csillagok mozgását modellező Téridő trambulint, "űrparfümöket szagolhatnak" a Bolygószimatoló laboratóriumban és mikroszkóppal vizsgálhatják a meteoritok szivárványszínű kristályait.
 
Emellett a korán érkezők még a lenyugvó Nap napfoltjaiban és naplángjaiban is gyönyörködhetnek a főépület tetőteraszán felállított napészlelő távcsövek segítségével.
 
Az éjszaka folyamán a Budapest kupola távcsőóriása mellett három észlelőhelyszínen, tucatnyi hordozható csillagásztávcsővel várják az érdeklődőket a szervezők. A távcsövekkel a Vénusz és a Mars mellett a tavaszi égbolt legszebb kettőscsillagai, csillaghalmazai és galaxisai is megfigyelhetők lesznek.
 
A programokról és a jegyvásárlásról részletes információ olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján.
 
forrás: turizmus.com

Kapcsolódó cikkek

Sosem utazott annyi magyar Horvátországba, mint tavaly

2024. január 10. 15:49
A 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban tavaly a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata - tájékoztatta szerdán a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete az MTI-t.

Ezek a legjobb új vasútvonalak Európában, amelyek kiválthatják a repülést

2023. február 17. 11:39
A klímatudatos és pénztárcabarát utazások egyre népszerűbbé váltak az utóbbi időben, ami a vonatközlekedés reneszánszát hozta magával. Az Euronews Travel összegyűjtötte a friss, valamint 2023-ban és 2024-ben megvalósuló legjobb vasúti fejlesztéseket Európában.
Turistaként karbon lábnyomunk csökkentésének az egyik legjobb módja a vasúti közlekedés: a Londonból Párizsba tartó út például repülővel 14-szer több szén-dioxid-kibocsátással jár, mintha vonattal utaznánk. A Európai Unió országai a fenntarthatóság érdekében egyre többet fektetnek a vasúti közlekedésbe, így az országokon belül és a határokon átnyúlóan is sokkal jobbá válik a vonatösszeköttetés. Az Euronews Travel összeszedte a friss, továbbá 2023-ban és 2024-ben megvalósuló legjobb vasúti fejlesztéseket és vonalakat, a kedvező árú éjszakai vonatoktól, az új belföldi járatokon át egészen az országhatárokon átívelő pályákig.