Te hány fröccsfajtát tudsz megnevezni?
2024. május 29. 15:28
Te eligazodsz a fröccsök világában? Tudod, hányféle változata van ennek a hungarikumként számon tartott, hűsítő nyári italnak?
Ha nem, akkor itt a lehetőség a tájékozódásra, mert Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos Facebook-profilján találsz egy elég informatív posztot róla.
Ebben az olvasható, hogy a históriás könyvek szerint az első fröccsöt 1842-ben, Fáy András fóti pincéjében készítette Jedlik Ányos, s a korszakalkotó eseményen jelen volt a Szózat költője, Vörösmarty Mihály is.
Állítólag Jedlik Ányos magával vitte a pincébe az általa készített szikvizet. Miután előkerültek a borok, Jedlik összeöntötte a bort és a szikvizet, amit viccesen spriccernek nevezett el a németek után. Vörösmarty azonnal magyarosította a szót, fröccsnek hívta és meg is örökítette a "borban fölfelé" szálló "gyöngyöt" a Fóti dalban.
Azóta is alap, hogy jó fröccs csak szikvízzel, illetve szódavízzel készíthető, semmi esetre sem palackozott ásványvízzel. A célra a legalkalmasabbak a friss, reduktív fehér és rozéborok, az olaszrizling, szürkebarát és Irsai Olivér.
Az is fontos szabály, hogy a keverésnél mindig a bor kerül a pohár aljába, majd ahhoz öntjük a szikvizet. Aki komolyan gondolja a fröccsözést annál csakis a borospohár jöhet szóba, műanyag pohár csak végszükségben!

A fröccsfajták vizuális képe – forrás: Facebook/Rókusfalvy Pál
Fröccsfajták:
- Krúdy-fröccs: 9 dl bor + 1 dl szóda
- Kőműves fröccs: 25 dl bor + 0,5 l szóda – ez ajánlott a nehéz fizikai munkát végzőknek, például a mezőgazdaságban dolgozóknak. Persze, az azért kérdéses, hogy 25 dl bor után ki bír még dolgozni...
- Házmester: 3 dl bor + 2 dl szóda
- Rövidlépés, kisfröccs, vagy fütty: 1 dl bor + 1 dl szóda
- Hosszúlépés: 1 dl bor + 2 dl szóda
- Távolugrás: 1 dl bor + 9 dl szóda
- Lakófröccs: 1 dl bor + 4 dl szóda
- Viceházmester: 2 dl bor + 3 dl szóda
- Háziúr: 4 dl bor + 1 dl szóda
- Polgármester: 6 dl bor + 4 dl szóda
- Mafla, lámpás: 1/2 l bor + 1/2 dl szóda
- Csatos: 1 l bor + 1/2 l szóda
- Lámpás: 1,5 l bor + 1/2 l szóda
- Kaszás fröccs: 7 dl bor + 3 dl szóda
- Színészfröccs: 2 dl szóda, az is langyosan
- Góré-fröccs: 1 vagy 2 dl kispohár borhoz csak annyi szóda, amennyi még pohárban elfér
- Magyar-Angol, Wembley-fröccs, vagy Puskás-fröccs: 6 dl bor és 3 dl szóda
- Sóher fröccs: 1 dl bor "ízesítőnek" + 9 dl szóda
- Bivalycsók: 4 dl bor + 1 dl szódavíz (Csongrád megye)
- Hármasugrás: 1 dl bor + 5 dl szóda
- Magyar-angol: 6 dl bor + 3 dl szódavíz

S bármilyen hihetetlen, még ezen kívül is léteznek variációk, sőt, mivel a magyar kreatív nemzet, egészen különleges alapanyagokból is csinált már fröccsöt. Itt van például az Újházi fröccs 1 dl borból + 2 dl kovászos uborkaléből.
forrás: agroinform.hu
Kapcsolódó cikkek
Magyar kezdeményezésre kötelező lesz százalékosan feltüntetni a mézek származását az EU-ban
2023. december 12. 13:45
Célt értek a magyar erőfeszítések: hazánk kezdeményezésére az uniós agrárminiszterek egyetértettek azzal, hogy a jövőben a mézesüvegeken kötelező legyen feltüntetni a méz származási helyét és pontos százalékos arányát – közölte az Agrárminisztérium keddi közleménye szerint Nagy István agrárminiszter.
Rájár a rúd a méhészekre: lehet, hogy az akácvirágzás megint nem sikerül úgy, ahogy kellene
2024. április 25. 14:29
Idén a kora tavaszi jó idő miatt a szokásosnál hamarabb virágoznak a növények, így az akác is. Ez akár örömteli hír is lehetne a méhészeknek, csak éppen most annyira lehűlt a levegő hőmérséklete, hogy a méhek nemigen mozognak, pláne nem gyűjtenek. Ha nem jön gyors és erős felmelegedés, könnyen lehet, hogy mire megkezdődhetne a hordás, elvirágzik az akác...

