Tegyük versenyképessé az országot a munkavállalók számára is!

2016. október 20. 07:56
A LIGA Szakszervezetek sajtóközleménye, amelyben üdvözli a a Nemzeti Versenyképességi Tanács megalakítását, de véleménye szerint elengedhetetlen, hogy az érintett miniszterek, gazdasági szervezetek, oktatási és tudományos intézmények mellett, a munkavállalók képviselői is részt vegyenek a testület munkájában.

A LIGA Szakszervezetek egyetért a kormány helyzetértékelésével, amely szerint sürgősen változtatni kell azon a helyzeten, hogy Magyarország a nemzetközi versenyképességi rangsorban hátul helyezkedik el (a 28 tagú Európai Unióban a 25. helyén áll). Ezért üdvözli a Kormány 1538/2016. (X. 13.) Korm. határozatát a Nemzeti Versenyképességi Tanács létrehozásáról. A határozat kimondja, hogy szükség van ilyen intézményre, mert „a szakmai fórumot biztosító nemzeti versenyképességi testületek képesek elősegíteni a versenyképességet javító szakpolitikák és szerkezeti reformok megalapozását, kidolgozását és társadalmi elfogadottságát”.

A LIGA Szakszervezetek véleménye szerint a versenyképesség mellett Magyarországon az immár akuttá váló, a gazdaság fejlődését akadályozó munkaerőhiány is olyan probléma, amelyet nem lehet önmagában a kormány intézkedéseivel kezelni. Mindez egy átfogó, társadalmi és gazdasági stratégia kidolgozását kívánja meg, illetve szükségessé teszi az érintett gazdasági és társadalmi szervezetek közös gondolkodását és közös erőfeszítéseit.

A LIGA Szakszervezetek egyetért a miniszterelnök legutóbbi kijelentésével, miszerint „a kormány egymagában nem tud jó gazdaságpolitikát készíteni”, és üdvözli azt a kormányzati szándékot, miszerint a kormány a gazdasági élet szereplőivel a versenyképességről szóló megállapodást szeretne kötni. A versenyképesség alakulásáról folyó párbeszédnek és a versenyképesség javítására irányuló kezdeményezéseknek intézményesített fórumra van szüksége. A LIGA Szakszervezetek meggyőződése szerint elengedhetetlen, hogy az érintett miniszterek, gazdasági szervezetek, oktatási és tudományos intézmények mellett, a munkavállalók képviselői is részt vegyenek ebben a testületben.

A LIGA Szakszervezetek híve a gazdaság szereplőivel történő megállapodásnak, ugyanakkor a gazdaság szereplői közé a jól képzett munkavállalókat, mint a gazdasági értékek létrehozóit, és a gazdasági növekedés legfontosabb tényezőit is beleérti. Mindezekért kifejezi, hogy kész részt venni a versenyképességről szóló megállapodásban, lehetőleg az október 31-ig létrehozandó Versenyképességi Tanács tagjaként.

A LIGA Szakszervezetek Elnöksége

 

tegyuk-versenykepesse-az-orszagot-a-munkavallalok-szamara-is

 

 

 

(Az ábrán, amelyet a portfolio.hu honlapról idézünk, a függőleges tengelyen nem százalékos értékek, hanem abszolút helyezési értékek szerepelnek. Magyarország a globális versenyképességi ranglistán jelenleg "a világ 69. legversenyképesebb gazdasága".)

Kapcsolódó cikkek

Vis maior okot teremtett a mezei pockok elszaporodása

2018. október 24. 09:32
A jelenleg fennálló mezei pocok fertőzöttségre tekintettel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szükséghelyzeti engedélyt adott ki a Redentin 75RB rágcsálóirtó szer felhasználására.

Kulcsfontosságú a mezőgazdaság digitális átalakulása

2018. március 22. 10:19
A magyar élelmiszergazdaságban a jelenleginél 60 százalékkal nagyobb termelési potenciál rejlik, amit digitális technológiák alkalmazásával lehetne kihasználni - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára Nagykátán, az I. PREGA START konferencián.