Tizenhétezer gazda már lépett

2017. június 22. 10:16
A magyar gyümölcságazat növekedésének és jövőbeni versenyképességének záloga a termelők szerveződése és a beruházási lehetőségek mind jobb kihasználása. A jövő útja a termelők szövetkezése, hiszen csak így lehet olyan kiegyenlített minőségű, nagy árualappal a piacon megjelenni, ami alkupozícióba hozza a termelőket a kereskedőkkel szemben. Jelenleg 70 ilyen szerveződés létezik az ágazatban, összefogva mintegy 17.000 termelő munkáját. A TÉSZ-ek 35 ezer hektáron 45 milliárd forint értékű terméket állítanak elő – tájékoztatott Czerván György, agrárgazdaságért felelős államtitkár Iváncsán.

Jelentős, mintegy 1,6 milliárd forint értékű beruházással bővítette zöldség-gyümölcs tárolási és feldolgozási kapacitását a Fejér megyei Natbolé Kft, amely a jövőben Alba Fructus Kft. néven folytatja tevékenységét. A termelési és értékesítési szervezetként működő vállalkozás több mint 1,2 milliárd forintot nyert a kormányzat, kifejezetten TÉSZ-ek számára kiírt pályázatán. Ennek révén a régió egyik legjelentősebb élelmiszer-feldolgozó üzeme létesült, amely mások mellett cseresznyét, meggyet, őszi- és kajszibarackot, körtét, almát és bogyósgyümölcsöt dolgoz fel és értékesít.

Czerván György az eseményen kiemelte, az üzem jó példa arra, hogy a termelői összefogások nem csak jól működnek, de hatékonyan is pályázhatnak. Az Alba FructusKft.ugyanis 33 termelő taggal, TÉSZ-ként üzemel. A jövő útja a termelők szövetkezése – mondta a szakállamtitkár -, hiszen csak így lehet olyan kiegyenlített minőségű, nagy árualappal a piacon megjelenni, ami alkupozícióba hozza a termelőket a kereskedőkkel szemben. Így a gazdák kevésbé vannak kiszolgáltatva a piac ingadozásának, illetve az esetleges eladási nehézségeknek. A TÉSZ-ek megszervezése, illetve a már meglévőkbe való belépésa zöldség-gyümölcs termékpályán, gazdasági szempontból a leginkább ésszerű. Jelenleg 70 ilyen szerveződés létezik az ágazatban, összefogva mintegy 17.000 termelő munkáját. A TÉSZ-ek 35 ezer hektáron 45 milliárd forint értékű terméket állítanak elő.

Czerván György szintén az iváncsai példa alapján hangoztatta, hogy növelni érdemes a zöldség- és gyümölcsfélék feldolgozottsági fokát. A magasabb feldolgozottság ugyanis hozzáadott értéket jelent, ami pedig magasabb jövedelmet hoz a gazdálkodónak. Az élelmiszeripari beruházásokat a kormány több jogcímen is támogatja, elsősorban a Széchenyi 2020 Program keretében.

Czerván György előadásában a zöldség-gyümölcságazat egészéről szólva kiemelte: 2016-ban a kibocsátás 348,5 milliárd forint, ezen belül a friss gyümölcsök kibocsátása 89 milliárd forint volt. Ez 13,3%-a, illetve 3,4%-a a teljes mezőgazdaság termelési értéknek. Az ágazat évről évre jobban teljesít.

promenad.hu

Kapcsolódó cikkek

Legeltetési tilalom lesz a rókák vakcinázása miatt

2017. szeptember 27. 08:09
2017. szeptember 30. és október 14. között kerül sor rókák 2017. évi őszi, veszettség elleni, szájon át történő országos immunizálási kampányára

Hamarosan az Ön pénztárcája is könnyebb lesz pár ezer forinttal

2017. április 11. 07:55
 
Nemcsak tojásra és sonkára, de csokoládéra, illetve alkoholra is többet költünk a húsvét közeledtével – derül ki a KSH friss adataiból.