Tizennégy tonna fogható méretű pontyot telepítettek
2023. március 21. 11:18
Csaknem 14 tonna háromnyaras, fogható méretű pontyot telepített Jász-Nagykun-Szolnok vármegye vizeibe a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetsége az elmúlt héten - közölte a társaság közleményben a közösségi oldalán.
A tájékoztatás szerint elsőként a Malomzugi Holt-Zagyvába helyeztek ki 4002 kilogramm pontyot. Ezt követően az Ártéri horgásztóba került 1266 kilogramm hal, a Nagykunsági főcsatorna nyugati ágába pedig 1876 kilót engedtek szabadon az ecsegfalvi tógazdaságukban nevelt uszonyosokból - írták. A halfajból a II. Csatornába is kihelyeztek 371 kilót. A Nagykunsági főcsatorna keleti ágába 819 kilogramm, a főcsatorna nyugati ágába pedig további alkalommal még 5451 kilogramm pontyot telepítettek a szövetség munkatársai - tájékoztattak.
A közlemény szerint egyik helyszínen sem rendeltek el fogási tilalmat a telepítések után.
A szövetség arról is tájékoztatott, hogy a Nagykunsági Főcsatorna feltöltése a nyári vízszintre és a haltelepítéseik miatt, utóbbi megkezdése előtt befejezték a törpeharcsa ökológiai szelektív halászatát. Idén eddig 2060 kilogramm törpeharcsát távolítottak el a vízterületből - számoltak be, megjegyezve: a törpeharcsa szelektív halászatát a csatorna őszi leeresztése után tovább folytatják. Az ökológiai szelektív halászat nem ér véget, a Tisza folyón a busa halászata következik - közölték.
forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Nem kis vihar volt hétfőn
2023. július 18. 16:07
A hétfő délutáni vihar miatt 394 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az országban, a legtöbbször kidőlt fák, letört ágak miatt hívták a tűzoltókat.
A hétfő délutáni vihar miatt 394 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az országban, a legtöbbször kidőlt fák, letört ágak miatt hívták a tűzoltókat - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) kedden az MTI-vel, jelezve: azóta is folyamatosan érkeznek a bejelentések.
MTÜ: Szálláshelyek ezreit lehetetlenítheti el a Booking késedelmes fizetése
2023. augusztus 14. 17:52
Egyeztetést kezdeményez a hatóságokkal és jogsegélyszolgálatot indít az MTÜ azoknak a szállásadóknak a támogatására, akiknek több hete nem fizet a Booking.com. Felmérésük szerint az érintett szolgáltatók 26 százalékának már több mint egymillió forinttal tartozik a globális szálláshely-közvetítő.

