„Tízéves munkám megkoronázása a kitüntetés”
2023. szeptember 19. 15:53
A Gróf Széchényi Imre-díjjal tüntette ki Zsoldos Brigittát, a 73 gazdaszervezetet tömörítő Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének koordinátorát és fő falugazdászát az Agrárminisztérium.
A tárca Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának javaslatára alapított díjat az államalapítás és államalapító Szent István ünnepe, augusztus 20-a alkalmából tartott ünnepségen adta át neki Nagy István miniszter. Helyi tudósítónk készített interjút a kitüntetettel.
Egy eredetileg óvodapedagógiai végzettséggel rendelkező hölgy miként vált a Vajdasági Agrárszervezetek Szövetségének koordinátorává és főfalugazdászává?
– Tényleg óvodapedagógiát tanultam Szabadkán, a középiskola után, de párhuzamosan egy baráti hívásra megkezdtem agrártudományi tanulmányaimat a Zentai Konzultációs Központban levelező tagozaton, ahol akkor már működött a Szent István Egyetem kihelyezett tagozata. Ott 2005-ben szereztem kertészmérnöki diplomát. Miután azonban 2013-ban az agrárszférába kerültem, 2021-ben vidékfejlesztési agrármérnöki mesterdiplomát is szereztem ugyanott. Akkor már a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem égisze alatt zajlott a képzés.

Zsoldos Brigitta: a falugazdászok a félreeső kis településeken nemcsak a termelőket, hanem a közösséget is erősítik, építik
Hány éve szolgálja a mezőgazdasági termelőket?
– 2013-ban kezdtem el dolgozni a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségénél, mint falugazdász és ügyintéző. A szövetségnek ma már 73 tagszervezete van. Akkoriban még csak három falugazdász tevékenykedett a Vajdaságban. Mi voltunk azok, akik segítettünk a termelőknek eligazodni a szerbiai mezőgazdasági minisztérium által közzétett információk tömkelegében. Érthetővé tettük a gazdák számára ezeket az információkat, intéztük a gazdaságok papíralapú bejegyzését, a támogatásokat, a pályázatokkal kapcsolatos teendőket. Emellett képzéseket, előadásokat, rendezvényeket szerveztünk. Közben folyamatosan növekedett az igény a falugazdászok iránt. 2018-ban már 21 falugazdász tevékenykedett a Vajdaságban. Ők 41 irodában állnak helyt, tartományszerte. Ekkor az én feladatköröm is átminősült. Azóta mint főfalugazdász, tehát a falugazdászok koordinátoraként segítem ezt a fontos tevékenységet.
A termelők mellett az egész közösséget szolgálják
A magyarországi mintára létrehozott falugazdász-hálózat óriási hiányt pótol itt, a Vajdaságban, hiszen nagyon sok olyan kistelepülés van a tartomány területén, ahol sem szövetkezet, sem szakmai szervezet nem segítette a magukra maradt földművelők és állattartók boldogulását. Aztán megjelentek a falugazdászok.
– Igen, hangsúlyoznám azonban, hogy a falugazdászok ezeken a félreeső kis településeken nemcsak a termelőket, hanem a közösséget is erősítik, építik. Bármelyik polgár számára információval tudnak szolgálni. Természetesen, elsődlegesen a gazdák szolgálatában állunk. Mindig vannak új kihívások ugyanis, például, amíg a tavalyi évben még papíralapon nyújtottunk be mindent a termelők részére, addig idén ez megváltozott. Nagy kihívást jelentett, hogy újabban az e-agrar nevű elektronikus platformon keresztül folyik az ügyintézés. Ma már a parcellák bejegyzésétől kezdve, a támogatások igénylésétől a pályázatok benyújtásán át minden elektronikus úton zajlik. Hatalmas munka volt az átállás. Erre fel kellett készíteni a falugazdászokat és a termelőket is. Ennek érdekében képzéseket szerveztünk, közben számos szakmai kirándulást is tető alá hoztunk és helyi rendezvényekkel is igyekszünk színesebbé tenni tevékenységünket.
forrás: magyarmezogazdasag.hu
Kapcsolódó cikkek
Mi történik? Lejtmenetben az üzemanyag-fogyasztás
2023. június 26. 13:15
Drasztikus csökkenést mutatnak a benzin- és dízel-kiskereskedelem adatai.
Drasztikusan csökkent a hazai üzemanyag-fogyasztás, és még csak jövőre jön a jövedékiadó-emelés
Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) főtitkára elmondta, hogy a 2020–2021-es szintre tért vissza a hazai üzemanyag-fogyasztás, miután az első negyedévben mérthez hasonlóan drasztikus csökkenést mutatnak a benzin- és dízel-kiskereskedelem adatai. A kiskereskedelmi adatok arra utalnak, hogy június végére eltűnik az a mennyiségi többlet, amely a tavalyi első félévben javarészt a 480 forinton befagyasztott hatósági benzinár miatt alakult ki.
Ezt tudnod kell: január elsejével ez változik az adózásban, adó-visszaigénylésben
2024. január 16. 13:15
Az év eleje hagyományosan a változások időszaka, különös tekintettel az adójogszabályokra. A NAV-tól ezekről kértünk és kaptunk tájékoztatást.

