Több mint 2000 önkormányzatot szolgáltak ki szociális tűzifával
2024. február 15. 16:33
Február 15. előtt minden önkormányzathoz eljutott az a tűzifamennyiség, amelyet a szociális tüzelőanyag program keretében az állami erdészeti társaságoktól rendeltek. A cégcsoporttól 2087 önkormányzat több mint 164 ezer köbméter tűzifát vett át, amit a rászorulók között osztottak szét.
A Belügyminisztérium 5 milliárd forintos keretösszeggel még tavaly hirdette meg a 2023/2024. évi szociális tüzelőanyag-programot, amely az 5000 fő alatti településeken élő családoknak nyújt segítséget a téli tüzelő beszerzésében. Az Agrárminisztérium irányítása alá tartozó állami erdészeti társaságok idén is jelentős mértékben kivették a részüket a szociális tüzelőanyag program megvalósításából. A nyertes települések az említett időszakban 95,8 százalékban a cégcsoporthoz tartozó erdészeteknél szerezték be a tűzifát.

2023 karácsonyáig az önkormányzatok már a rendelt mennyiség 84 százalékát elszállították az állami erdőgazdaságoktól, majd február 15. előtt a fennmaradó mennyiséget is átvették a települések. A korábbi évekhez hasonlóan a legtöbb megrendelés a mostani szezonban is a Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyékben gazdálkodó NYÍRERDŐ Zrt. és ÉSZAKERDŐ Zrt.-hez érkezett.

Magyarországon az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság, ami azt jelenti, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem rontják a természetességi állapotukat. A fakitermelés tervszerű gazdálkodás része, amit mindig az erdő megújítása követ.

Az elmúlt 12 évben az állami erdészeti társaságok 1.8 millió köbméter, fenntartható módon kezelt erdőkből származó szociális tűzifát biztosítottak az igénylő önkormányzatok számára, hogy minél többen meleg otthonban tölthessék a téli időszakot. Az állami erdészeti cégcsoport amellett, hogy stratégiai szerepet tölt be a lakossági tűzifa-ellátásban, minden évben külön figyelmet fordít a rászorulókra: részt vesz a szociális tüzelőanyag programban, és rőzsegyűjtési lehetőséget biztosít az általa kezelt erdőkben.
forrás: kormany.hu
Kapcsolódó cikkek
Január végén indul a növényvédelmi drónpilóta képzés Szarvason
2023. január 18. 11:33
Január 30-án indul a növényvédelmi drónpilóta képzés Szarvason a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) és az ABZ Drone Kft. együttműködésében - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
A szakképesítés megszerzésével lehetőség nyílik növényvédelmi monitorozás és növényvédelmi kezelések drónnal történő elvégzésére.
A képzési tematika nemcsak a növényvédelmi, térinformatikai, jogi és repüléstechnikai ismereteket tartalmazza, hanem kiegészül a MATE Szent István Biztonságkutató Központja által oktatott, a kritikus infrastruktúrák és létfontosságú rendszerek védelmével kapcsolatos drónos alkalmazásokkal is.
Integrációval újítható meg a kertészeti ágazat
2024. február 16. 18:54
A hatékony fejlődéshez és a kertészeti ágazat megújításához kikerülhetetlen az integráció. Ehhez pedig a pályázati lehetőségek hatékony kihasználása szükséges. Éppen ezért továbbra is fenntartjuk a kertészeti ágazat kiemelt támogatását, így a díszkertészek is számíthatnak fejlesztési forrásokra, amely részeként egy új, speciális támogatási forma is kialakításra kerül – jelentette be Nagy István.

