Több, mint 500 hajót várnak Európa leghosszabb tókerülő versenyére
2024. június 13. 16:36
Július 18-án 9 órakor Balatonfüredről rajtol Európa leghosszabb és legrégebbi tókerülő versenye az 56. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj. A versenyen várhatóan közel 3000 sportoló, több mint 500 hajóval indul majd.
A Balaton-kerülő verseny sajtótájékoztatóján Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség (MVSZ) elnöke elmondta, kilencven éve rendezik meg a Kékszalagot, amely idén az MVSZ második legfontosabb eseménye a párizsi olimpia után. Balatonfüredre több mint 500 hajót várnak, ami 2800-3000 résztvevőt jelent. Kiemelte, a legjobbak mellett a mezőny nagyobb része általában másfél nap alatt teljesíti a légvonalban mintegy 150 kilométeres, Balatonfüred-Balatonkenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred távot, ezalatt pedig a legkülönbféle időjárási körülményekkel találkoznak, ettől is szép és izgalmas a verseny.

Józsa Márton, a tavaly 5 óra 3 perc és 56 másodperces csúccsal győztes, magyar fejlesztésű MLS Raiffeisen Fifty-Fifty tulajdonosa és kormányosa közölte, gyenge szélben szoros versenyre számít. Úgy vélte, kicsi az esély az újabb rekordra, mert tavaly minden összejött, amikor a kétárbócos katamarán – amely idén ötödik győzelmére készül – több mint két órát javított saját csúcsán.
/origin-imgresizer.eurosport.com/2022/07/14/3410326-69686688-2560-1440.jpg)
Holczhauser András, az MVSZ főtitkára és a szervezőbizottság elnöke jelezte, az egyhetes Kékszalag fesztivál keretében számos kiegészítő program várja az érdeklődőket, ilyen a fiatalok részére kiírt Kékpántlika vagy a pénteken sorra kerülő Audi Speed Challenge, amelyen a leggyorsabb vitorlások mérhetik össze sebességüket, továbbá a párizsi olimpikonokkal is találkozhatnak a vendégek. Újdonság, hogy a Kékszalagon minden hajót nyomkövetővel látnak el, ezzel is növelve az online élő közvetítés élményét.
forrás: turizmus.com
Kapcsolódó cikkek
Négy évszakos élménykínálatáért kapott öt csillagot a vonyarcvashegyi strand
2023. június 21. 18:10
A szabadvízi strandok közül a vonyarcvashegyi Lido szerezte meg elsőként a Vízparti strandok védjegyet. Pali Róbert polgármestert arról kérdeztük, mivel érdemelték ki az ötcsillagos minősítést.
Vonyarcvashegy vezetése négy évvel ezelőtt fogalmazta meg a strand fejlesztésével kapcsolatos célkitűzéseket. Elvárásuk szerint a nagyközség strandjának egész évben nyitva tartó, többgenerációs, sok látogatóélményt nyújtó attrakcióvá kell válnia, mely családbarát találkozási és rekreációs központként működik és partneri viszonyt ápol a szomszéd településekkel.
Hivatalos: kiválasztották a nyertest, a valaha volt legdrágább Duna-híd épül meg Magyarországon, de minden forintját megéri – térkép
2024. április 26. 15:09
Sokat kellett rá várni, de végre megtörtént: kihirdették a győztest és kiderült, ki építheti meg az új Duna-hidat Mohácsnál. Minden idők egyik legnagyobb összegű beruházásáról van szó, de sokkal több minden épül majd meg, mint pusztán a 21. dunai átkelő Magyarországon. Itt van minden részlet, mit kell tudni az új Duna-hídról.

